Közép- és Kelet-Európai Református Presbiteriánus Egyház

1997. március 13-án ülésezett a Magyar Református Egyházak Tanácskozó Zsinata (MRETZS) és kijelentette, hogy a Károlyi Gáspár Teológiai és Missziói Intézet (KGTMI) egyházilag „nem elfogadható”. Az indok a következő volt: „Az elmúlt hat éves időszak folyamán mindmáig nem rendezte viszonyát sem a Magyarországi Református Egyházzal... A rendezést többszöri felszólítás után is elutasította, mind teológiai, mind iskolaszervezeti, mind egyházhatósági szempontból… (MRETZS) Késznek mutatkoztunk a tárgyalásokra, melyet a másik fél (KGTMI) érdemileg megtagadott… A MRETZS mindenkit felhív, aki református egyházi tanulmányokat akar bármely szinten folytatni és képzést nyerni, hogy csak hivatalos református iskoláinkban folytassák tanulmányaikat”.

Levelemnek célja, melyet a KGTMI igazgatójaként írok az, hogy rámutassak, mi igenis ismertettük az egyházzal teológiai álláspontunkat és oktatási rendszerünk felépítését. Az MRETZS más okból nyilvánította elfogadhatatlannak iskolánkat. Mielőtt az igazi okot megnevezném, mondanom kell valamit az egyház néhány tagjának teológiai nézetéről és tevékenységéről. Miközben ezeket mondom, azért imádkozom, hogy észrevételeimet ne személyek elleni támadásként értelmezzék, hanem úgy, mint ami elengedhetetlen az igazság és Megváltónk, az Úr Jézus Krisztus országának szolgálatában. Tudatában vagyok annak és fáj az, hogy minden erőfeszítésem ellenére ezt nem mindenki fogja megérteni. Ezért ezt az írást Istennek ajánlom és azért imádkozom, hogy az igazságot és Jézus Krisztus dicsőségét szolgálja, nem pedig a mi saját szervezetünk korlátolt érdekeit.

Mielőtt ezt megtenném, elmondom személyes bizonyságtételemet. Az 1989-es év változást hozott Közép- és Kelet-Európában, és ez felkeltette a világ, de különösen az én figyelmemet is. Misszionáriusként egy új teológiai és missziói iskola alapításának lehetőségét láttam a világnak ezen a részén. Számomra ez Isten hatalmas hívását jelentette. Az Úr Jézus Krisztus parancsa, hogy „tegyetek tanítványokká minden népeket”, engem és misszionárius társaimat arra késztetett, hogy alaposan megfontoljuk ezt a lehetőséget. Úgy láttuk, hogy (1) Magyarország lenne az a hely, ahol elkezdhetnénk munkánkat; (2) a Magyar Református Egyház teológiai szemináriumai, melyek együttműködtek a régi rendszerrel, nehezen tudnának a Sola Scriptura egykori útjára visszatérni; (3) az egyházban még így is lennének néhányan, akik egy olyan iskolát szeretnének, amely teljes mértékben elkötelezett a Biblia, a reformáció nagy igazságai és az evangélium hatékony hirdetése mellett.

Ennek eredményeként 1990 és 1992 között Magyarországra és Romániába utaztam, hogy felmérjem az ottani helyzetet. Utazásaim során gondosan ügyeltem arra, hogy teológiai álláspontunkat megismertessem mindenhol, ahová csak mentem. Három dolgot hangsúlyoztam: (1) Teljes mértékű elkötelezettségünket Isten Igéje, a Biblia iránt. (2) Teljes mértékű elkötelezettségünket a kálvinista és református teológia iránt, és a karizmatikus tévtanítás teljes elutasítását. (3) A liberális teológia és az Egyházak Világtanácsának szinkretista tevékenységének teljes mértékű elutasítását (missziónk 1993-ban kiadott erről egy kis füzetet és elküldte minden református gyülekezetnek Magyarországon és Romániában). Három másik pontot is megemlítettem: (4) a Szentírás azt tanítja, hogy a püspöki tisztség azonos a lelkész vagy a tanító tisztségével, a Bibliában nincs az előbbi tisztségektől megkülönböztetett püspöki tisztség; (5) a Szentírás tiltja a nők lelkészekké való felszentelését, és a sákramentumok általuk való kiszolgáltatását; (6) a Szentírás megköveteli, hogy a helyi gyülekezetek Isten Igéjének és előírásainak megfelelően működjenek és azt, aki ettől eltér ne tekintsék a gyülekezet tagjának.

Bárhova mentünk, kötelességünknek tekintettük teológiai álláspontunk világos kifejtését. 1992-ben az Úr lehetővé tette számunkra, hogy Budapesten elkezdjük a munkát. 1994-ben Miskolcra költöztünk. Az eltelt évek alatt nyíltan tanítottuk ezeket a dolgokat, tudva azt, hogy mindezeket a Magyar Református Egyház mindig is hitte, különösen legszebb hitvalló éveiben. Ugyanakkor be akartunk tagolódni az egyházba. Tudatában voltunk az egyház vezetőinek erős ökumenikus beállítottságának, és megértettük, hogy az egyházba való betagolódásunk nehéz lesz, ha nem teljességgel lehetetlen. Mindazonáltal az egyház néhány tagjának biztatására mindent megpróbáltunk, hogy ez megtörténhessen. Ellentétben az MRETZS jelen állításával, hivatalosan egy püspök sem kért fel arra, hogy tisztázzuk teológiai álláspontunkat. Ha felkértek volna minket, azonnal válaszoltunk volna írásban. Ráadásul, gyakran beszélgettünk ezekről a dolgokról a püspökökhöz közelálló személyekkel, ha nem magukkal a püspökökkel is.

Fáradozásunk 1996 áprilisában érkezett tetőpontjára, amikor hivatalosan kértük a Tiszáninneni Egyházkerületet, hogy beépülhessünk az egyházba. A kéréshez csatoltunk egy olyan kézikönyvet, amely az iskola történetéről, céljáról, hitvallásáról, oktatási filozófiájáról és szervezetéről, valamint a tanárokra és diákokra vonatkozó szabályokról, a tantervről és más dolgokról szólt. (Ez lett volna a kezdet. A hitvallásunk volt az egyetlen dolog, amit nem változtathattunk meg.) A kérést aztán, megfontolás végett, az Egyetemes Zsinat elé terjesztették. Ott azonban Hegedűs püspök úr, és mások az ő csoportjából, azon dolgoztak, hogy ezt visszatartsák attól, hogy nyílt vitára és szavazásra kerüljön az Egyetemes Zsinat elé. Kérésünk csak az volt, hogy ügyünket az Egyetemes Zsinat -az egyház legfelsőbb hivatalos szerve- nyíltan megvitassa és állást foglaljon mellettünk vagy ellenünk. Ehelyett, egy kis csoport, saját akaratát érvényesítve, megfosztotta az egyházat azon jogától, hogy ezt a kérdést megtárgyalja és döntést hozzon.

Ez a csoport nyilvánvalóan nem akart minket. Ha a dokumentációnk nem lett volna rendben, egy nyílt vitában erre rámutathattak volna és könnyedén legyőzhettek volna. Vagy, ha hitvallásunk ellenkezett volna az egyház történelmi tanításával és meg akarták volna védeni saját hitvallásukat, ezt is megtehették volna egy nyílt vita keretében. De ezt nem tehették, hiszen a dokumentációnk rendben volt és hitvallásunk kálvinista és református. Így más eszközökhöz folyamodtak, hogy elzárják az egyházba vezető utunkat. Ezen cselekedettükkel azonban túllépték az Isten által adott hatáskörüket, és nem az egyház, hanem saját maguk és az egyház liberális csoportjának érdekében cselekedtek. Ügyünk visszakerült a Tiszáninneni Egyházkerülethez, és azt remélték, hogy ott majd elutasítják. Az egyházkerület sem akart dönteni ez ügyben, így megkértek, hogy kérésünkkel forduljunk Sárospatakhoz. Ezzel az ügy az egyház hatáskörén kívül került, de mi így is követtük utasításaikat. Ott, természetesen, elutasítottak. Miért akart volna Sárospatak elfogadni minket és versenyre kelni velünk a diákokért?

Egy évvel később ugyanaz a csoport ezt állítja: „Az elmúlt hat éves időszak folyamán mindmáig nem rendezte viszonyát sem a Magyarországi Református Egyházzal... A rendezést többszöri felszólítás után is elutasította, mind teológiai, mind iskolaszervezeti, mind egyházhatósági szempontból… (MRETZS) Késznek mutatkoztunk a tárgyalásokra, melyet a másik fél (KGTMI) érdemileg megtagadott…”. Miért nem ismeri be egyszerűen ez a liberális csoport, hogy nincs szüksége ránk és gyűlöli teológiai nézeteinket? A válasz egyszerű. Mi a Biblia és a Magyar Református Egyház történelmi álláspontját képviseljük, ők azonban nem. Bármi legyen is teológiájuk, az nem a Biblia, a reformáció és az egyház történelmi hitvallásainak teológiája. Tudják, hogy az övék nem az, és hogy a mi teológiánk megegyezik azzal. Mindent megtesznek, hogy minket megakadályozhassanak. Ha tevékenységünket az ő engedélyük nélkül kezdjük meg, akkor egyházszakadással vádolnak. Ha mi megfelelő módon engedélyt kérünk, ők elzárják utunkat az egyházba, és ezt nem egy nyílt tárgyalás által teszik, hanem más eszközök segítségével. Végső lépésük megsemmisítésünk érdekében az, hogy „elfogadhatatlanoknak” minősítenek, hamis okokat neveznek meg és ezeket mindenütt terjesztik, még a világi újságokban is. Emlékezzünk, hogyan dobták ki a farizeusok azt az embert a zsinagógából, akit Jézus gyógyított ki vakságából. Jézus megvigasztalta őt és ezt mondta a farizeusoknak: „Ha vakok volnátok, nem volna bűnötök; ámde azt mondjátok, hogy látunk: azért a ti bűnötök megmarad”. (Ján 9:41)

Emlékszem Hegedűs püspök úr USA-beli látogatására és a Lancaster Teológiai Szemináriumban átadott üzenetére. Emlékszem, hogy milyen csodálattal beszélt azokról a liberális európai teológusokról, akikre doktori disszertációjának írásakor támaszkodott. E teológusok közül senkinek sem volt bibliai vagy történelmi református nézete a Szentírásról. Arra is emlékszem, hogy amikor ezután üdvözöltem, ő milyen mérgesen reagált és azt mondta: „Számodra és fundamentalizmusod számára nincs hely Magyarországon. Ezzel saját őszinte véleményének adott hangot. Érdemes megjegyezni, hogy ő és az MRETZS ma már egy merőben más okot neveznek meg, ti. azt, hogy „nem tisztáztuk teológiai álláspontunkat”. A valódi ok tulajdonképpen, ahogy ő is megfogalmazta, a mi fundamentalizmusunk. Ő gyűlöli a doktrínáinkat, mert ezek nem az ő liberális csoportjának doktrínái. A mi doktrínáink nem helyeslik széleskörű ökumenikus gyakorlatait sem, és ellenzik az ő csoportjának azon tagjait, akik ellentétben az Isten Igéjével, elismerik és közös istentiszteleteket tartanak azokkal, akiknek doktrínáit az apostoli és a reformáció egyháza eretneknek nyilvánított.

Tehát az igazi ok az, hogy „fundamentalisták” vagyunk. Természetesen ezt a kifejezést mi nem alkalmazzuk önmagunkra. Ezt a fogalmat a liberálisok használják, hogy nevetségessé tegyék mindazokat, akik ragaszkodnak a Biblia tévedhetetlenségéhez, akik visszautasítják az új tudományos nézeteket, az evolúciós fejlődéselméletet és fanatikusok látásmódjukban. Inkább ragaszkodunk ahhoz, hogy Bibliában-hívő keresztyéneknek nevezzenek bennünket, akiket Jézus Krisztus kegyelme mentett meg. Kálvinisták vagyunk és elfogadjuk a reformáció nagy igazságait, és így elvetjük mindazt, ami Isten Igéje, az Úr Jézus Krisztus dicső személye, az Ő Evangéliuma és az Ő egyházának biblikus kormányzása ellen irányul. Egy részt idézek hitvallásunkból, amelyet tavaly adtunk be a Tiszáninneni Egyházkerülethez és az Egyetemes Zsinathoz:

„Mivelhogy az Intézet a Bibliát Isten egyedül igaz Igéjének tekinti, elutasítja mindazokat a tévtanításokat, amelyek tagadják Krisztus istenségét, a Biblia csodáit, a Biblia isteni inspiráltságát és a Biblia minden részében való teljes megbízhatóságát. Ugyanakkor elutasítja a Római Katolikus Egyház tanítását és minden más szektát, amely nem vallja, hogy az üdvösség egyedül kegyelemből van (sola gratia), egyedül hit által (sola fide), egyedül Krisztusban (solus Christus). A KGTMI nem szolgál együtt, sem közös istentiszteletet nem tart olyanokkal, akik más evangéliumot képviselnek, amely nem Krisztus evangéliuma. Nekünk ragaszkodnunk kell a kereszt botrányához. Ugyanakkor a KGTMI buzgón keresi az együttmunkálkodást mindazokkal, akik ezt a drága hitet vallják és különösen a Magyarországi Református Egyházzal, mert közös a hitvallási alapunk.”

Ezek vagyunk, Bibliában-hívő keresztyének, és nem „fundamentalisták”. Nem is kellene hozzátegyük, hogy „Bibliában-hívők”, hiszen egy keresztyénnek hinnie kell a Bibliában, az első lapjától az utolsóig. Mégis a „Bibliában-hívő” kifejezést azért használjuk, mert nem vagyunk liberálisok és nem fogadjuk el a Bibliát bíráló német felsőfokú kritika hitetlen nézeteit. Azt is tudatni akarjuk, hogy a mi teológiánk nem arminiánus, hanem kálvinista és református, ugyanakkor ellene vagyunk az Egyházak Világtanácsa istentelen vallási szinkretizmusának. Bibliában hívő keresztyéneknek valljuk magunkat, teológiánkban reformátusok, és gyülekezeti gyakorlatunkban a reformáció módszereit alkalmazzuk. Még ha fundamentalistáknak is gúnyolnak, mi kitartunk a tévedhetetlen Biblia mellett és elutasítjuk a hitetlen evolúciós elméletet, legyen az alkalmazva, akár a természettudományban (Darwin), filozófiában (Hegel stb.), közgazdaságtanban (Marx), pszichológiában (Freud), bibliakritikában (Wellhausen stb.) vagy akár a teológiában is (Moltmann, Brunner és még Barth is - akik elfogadják a német felsőfokú kritika megcsonkított Bibliáját).

Hitvallásunk alapja tehát Istennek a tévedhetetlen és csalatkozhatatlan Igéje. A Szentírással összhangban hisszük, hogy a Bibliának mind a 66 könyvét Isten Szent Lelkének természetfeletti és szuverén munkája által kaptuk. A Szent Lélek munkájában felhasználta a kiválasztott emberek személyiségét, képessé tette őket a Biblia megírására, és mindezt nem akaratuk ellenére cselekedte. Ezt a folyamatot a Szent Lélek felügyelte oly módon, hogy az eredmény egy tévedésmentes kézirat lett. Ennek eredménye a Szentírás. Pál ezt mondta Timóteusnak: „a teljes Írás Istentől ihletett”, vagyis Isten akaratából jött létre. Ez Isten igaz Igéje, amely minden részében hibátlan. Igaz ugyan, hogy szükséges a Szentlélek megvilágosító munkája ennek megértéséhez. Akár megértjük akár nem, hisszük vagy nem, ez mégis Isten Igéje, ahogy a Második Helvét Hitvallás első két fejezete is világosan kifejti. A zsoltáros ezt mondja: „Uram, igéd örökké megmarad, szilárdan, akár az ég” (Zsolt 119:89) Ez több, mint egy általános kijelentés Isten igazságáról, ez egy megállapítás az írott törvényekről, szabályokról, parancsolatokról és a Biblia „szent” szavairól.

Dr. Szathmáry Sándor, a Református Egyház című folyóiratban ezt írta: „Fogadjuk nyitottsággal az új kihívásokat és engedjük, hogy ezek megkérdőjelezzék eddigi ismereteinket. Aki pedig azt vallja, hogy hite, életfilozófiája nem szorul kiegészítésre, vagy aki megtalált alapigazságain nem kíván túllépni, az fundamentalista és dogmatikus... a hit igazságait minden korban újra kell fogalmazni... De vajon hogyan kell érteni az Írás egyetlen voltát? Vajon az Írás tévedhetetlen? Sokan erre a kérdésre igennel felelnek napjainkban is. De a reformáció alapján ezt nem tehetjük meg. Az Írás nem tévedhetetlen.” (1995. október) A józan ítélőképességű olvasó láthatja, hogy ha nincs többé tévedhetetlen Szentírásunk, akkor nincs többé alapja annak, hogy bármit is elhiggyünk, ami a Bibliában van. (A Biblián kívül nem lehet más alapja hitünknek.) A végeredmény liberalizmus – mindenki azt hisz és tesz, amit saját szemszögéből nézve helyesnek ítél. Ezért az Egyházak Világtanácsának bizottsága olyan következtetésekre jutott, hogy a Biblia nem Isten Igéje, hanem csak tanúskodik róla, Isten ma mindenütt kinyilatkoztatja magát, még pogány vallásokban is, sőt a homoszexuálisok és a feminista mozgalom is rendelkezik bizonyos világossággal. Természetesen a régi különbséget Róma és a reformátorok között most már el kell törölni, a „megbékélésre” való törekvés érdekében. Amikor a Szentírást, Isten Igéjét feladják, az igazság alap nélkül marad és minden a változásnak van kitéve. Ahogy Dr. Szathmáry mondja: „a hit igazságait minden korban újra kell fogalmazni.” Ez azonban tévtanítás.

A Sola Scriptura után a reformátorok azt tanították, hogy az üdvösség egyedül kegyelemből, egyedül hit által és egyedül Jézus Krisztus által van. A Bibliával együtt hangsúlyozták, hogy az emberek természetüktől fogva bűneik miatt rászolgálnak Isten haragjára és az örök szenvedésre a pokolban. Ők felismerték, hogy Isten szeretete, amely az ember iránt megnyilvánult, nem áll ellentétben az Ő szentségével és igazságával. Isten örökkévaló Fia bűntelen emberi természetet vett magára, és elhordozta Isten haragját az elveszett bűnösökért. „Mert azt, aki bűnt nem ismert, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne.” A reformátorok megértették, hogy van pokol, amelytől menekülni kell, van mennyország, melyet el kell nyerni, és az egyetlen ide vezető út a Jézus Krisztusba vetet hit. Azt is tudták, hogy Krisztus személyét és munkáját sohasem lehet elválasztani, így Krisztus örök istenségének tagadása az üdvösséghez vezető út tagadása is egyben. Számukra az unitárius tévtanítás eretnekség és „egy másik evangélium” volt.

Ez azonban nem tartotta vissza Tőkés és Csiha püspök urakat attól, hogy elismerjék az erdélyi Unitárius Egyházat. Az idén részt vettek az erdélyi unitárius püspök, Dr. Szabó Árpád beiktatási ünnepségén és áldásukat adták rá. A Dávid Ferenc által képviselt unitárius tévtanítást olyan reformátorok, mint Méliusz és Károlyi, nem fogadták el, hanem ellenálltak, hogy az evangélium igazsága megmaradhasson. Ami ellen Tőkés és Csiha püspök urak elődei harcoltak, azt ők most megáldják.

A reformátorok ellenezték a cselekedetekre felépített rendszert, az istenkáromló misét, a papi rendet, a bálványimádást, a babonákat és a római pápa által jogtalanul bitorolt hatalmat. Bárki, aki ebben kételkedik olvassa újra a Második Helvét Hitvallást. Sajnos manapság a püspökök többsége áldását adja Róma hamis evangélizációs munkájára. 1991-ben „Tőkés László püspök és Tempfli József római katolikus megyéspüspök úr felszentelték a közösen épített templomot (a Hegyaljai Ökumenikus Templom). Eddig nem hallott istentiszteleti rendben hangzott a fenséges liturgia: responsorikus volt, de most nem csak a gyülekezet felelt a papjának, hanem az egyház az egyháznak; református liturgiára felelt a római, misébe torkollott az istentisztelet; kenyér, bor és ostya táplálta örök életre a templomban és körülötte egybegyűltek sok ezer lelkes sokaságát”. 1995-ben Tőkés és Tempfli püspök urak együtt szolgáltak egy svájci templomban. 1996-ban ugyancsak ők ketten Németországba mentek, és erről a Partiumi Közlöny így számolt be: „Bebizonyosodott az együttes fellépés hatékonysága”. Vajon mennyire hasznos ez a szellemi sötétség, amely kárhozatra juttatja a lelkeket?

Csiha püspök úr az ökumenikus istentisztelettel kapcsolatban a következő megjegyzést teszi: „Reformációi és igenis erdélyi örökségünk az egymás iránti tolerancia. Próbáljuk meg tisztelni a másik egyházát, emberségét, népét. A keresztény egyházak csak úgy tudják betölteni Krisztustól kapott feladatukat, ha egymást, saját hitük feladása nélkül, megbecsülik és szeretetben együtt munkálkodnak.” (Reformátusok Lapja, 1997. március 16.)

Természetesen tisztelnünk kell egymást polgári és nemzeti értelemben, de nem biblikus azt mondani, hogy a keresztény egyház mindaddig nem töltheti be Istentől kapott feladatát, amíg nem ismeri el a „más evangéliumot” hirdetők lelki sötétségét. Ennek pontosan az ellenkezője igaz. A lelki sötétség felkarolása Isten előtt nem kedves, megrontja az istentiszteletet és az egyházat képtelenné teszi arra, hogy a bűnösöknek hirdesse az evangéliumot. „Ha valaki néktek hirdet valamit azonkívül, amit elfogadtatok, átok legyen!” (Gal 1:9)

Ezért mi határozottan ellenezzük az Egyházak Világtanácsának munkáját. Minden anyagi támogatás és látszólagos politikai előny semmit sem ér, ha a lelki sötétséggel való közösségünkben elveszítjük hitünket. „Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall?” Ez év nyarán, június 23-29 között egy nagyszabású ökumenikus összejövetel lesz az ausztriai Grazban. Ezt a római katolikus egyház, az európai fő protestáns, anglikán és ortodox egyházak együtt szervezik. A téma: „Megbékélés - Isten ajándéka és az új élet forrása”. Jellemző az ökumenikus összejövetelekre, hogy a nyelvezet biblikus, a tartalom viszont nem, mivel a „megbékélés” szót társadalmi, gazdasági, politikai és pusztán emberi értelemben fogják használni. Ennek semmi köze nem lesz a bűnösök Istennel való megbékéltetéséhez, amely Krisztus vére által lehetséges, mert az Egyházak Világtanácsának vezetői nem hisznek ebben. Desmond Tutu, a dél-afrikai apartheid ellen küzdő kampány vezetője, a saját társadalmi-politikai szabadulásának az evangéliumát fogja hirdetni és ezért meg lesz ünnepelve. A társadalmi evangéliumot hallani fogják, a bibliait nem.

Ugyanakkor hisszük, hogy nem biblikus a püspöki tisztség létjogosultsága az egyházban. Athanáziusz is püspök volt, azonban ő ellene fordult a világnak, amikor az tagadta a Megváltójának, Jézus Krisztusnak istenségét. Bárcsak a romániai püspökök is így védelmeznék az Ő dicsőségét! Ehelyett azt látjuk, hogy a Kolozsvári Teológiai Szeminárium úgy ünnepli Luther Márton évfordulóját, hogy meghív unitáriusokat, római és görög katolikusokat és másokat, hogy beszédet mondjanak (Luther emlékünnepély a Teológián, Üzenet 1996. november). Ugyanezt az ökumenikus szellemet láthatjuk Kolozsváron, amikor egy római katolikus papnak doktori címet adnak, és ráadásul még a megigazulás volt disszertációjának a témája. (Üzenet 1995. július) Visszaélve hitvédő tisztségükkel, egy új lelkész generációt vezetnek a lelki sötétség mélyülő ösvényén. Ha pedig valakik a lelkészek közül felemelik szavukat a hit elárulása miatt, minden bizonnyal szenvedni fognak.

Hisszük, hogy helytelen, ha az egyház nem veszi figyelembe a Biblia tanítását az egyházkormányzás kérdésében. Ahogyan Isten a férfit rendelte a család vezetésére, ugyanúgy elrendelte, hogy istenfélő férfiak legyenek lelkipásztorok az egyházban. Nagy sértés az egyház Királya ellen, ha az Ő egyházában olyan lelkipásztorok vannak, akiktől ez a tisztség világosan el van tiltva. Az ÓSZ-ben csak Áron utódai lehettek papok. Ez egyértelmű és világos volt, és minden más Isten haragját hívta ki. Az ÚSZ-ben az asszonyok bátorítva vannak különböző egyházi szolgálatok végzésére, de nem mint lelkészek. A Biblia figyelmen kívül hagyását jelenti, ha más gyakorlatot vezetünk be, ez nem dicséri az egyház Urát, zavart és rendetlenséget támaszt Isten házában.

Végül hisszük, hogy minden gyülekezet a Biblia tanítása és fegyelmezése alatt kell legyen. Nem biblikus és nem református a sákramentumokat olyan személyeknek kiszolgáltatni, akik évközben nem látogatják az istentiszteleteket, és csak húsvétkor vagy karácsonykor jelennek meg. A reformáció egyik nagy igazsága ez, amelyet Isten Igéje a mi szívünkbe kellene véssen, ha pedig nem, életünk nincs a Krisztusban. Így tehát az Ige helyes megértése nélküli sákramentum-kiszolgáltatás a pogányság más formáját jelenti. Krisztus szentsége nem szennyezhető be azok által, akik az év folyamán test szerint élnek, karácsonykor pedig besétálnak a templomba és magukhoz veszik Krisztus megtöretett testének és kiontott vérének szimbólumait. Testvéreim, sírnunk kellene látva az Úrvacsorával való bűnös és pogány visszaélést. Ehelyett ez a gyakorlat védelmezve van. Juhász Tamás kolozsvári professzor ezt mondja: „az egyház tagjai együtt alkotják Isten népét, s ezért nem ismerjük el azt a két megkülönböztetést, amely ma is sok kárt okoz: az egy-egyházban nem választhatók el az úgynevezett hívők és hitetlenek”. (Üzenet, 1996. október)

Ez tehát az ökumenikus lelkület. A Biblia nem tévedhetetlen. Jézus Krisztust azzá tesszük, akivé akarjuk. Az üdvösség az, amivé mi tesszük. Az egyház pedig úgy működhet, ahogy nekünk megfelel. Nincsenek már alapelvek, néhányat kivéve: nem mondhatjuk, hogy a Biblia tévedhetetlen; nem szakadhatunk el azoktól, akik megtagadják Krisztust; nem mondhatjuk ki, hogy csak egy evangélium van; nem ragaszkodhatunk ahhoz, hogy az egyház Krisztusé és Ő uralkodik felette; nem mondhatjuk senkire, hogy hitetlen, ha meg van keresztelve és fizeti az egyházi adót. Ha pedig ezeket mondjuk, akkor „fundamentalisták” vagyunk. Isten segítsen nekünk megbánni bűneinket, elfordulni az emberek útjától és újra megtanulni az igazságosság útján járni. Amíg ezt meg nem tesszük, nem lehet valódi áldás és igazi megújulás, hanem csak nagyobb szégyen és sötétség.

Tudom, hogy ezek kemény szavak, mégis sírok, amikor ezeket mondom. Mégis nagyobb szeretettel mondom mindezt a Magyar Református Egyháznak, mint azok, akik saját céljaik elérésére használják az egyházat, elnyomják az igaz hívőket, és az egyházat eltérítik Isten Igéjétől. Ezért tehát imádkozom, hogy mindaz, amit írtam, szeretetből fakadó cselekedetként legyen megértve. De ha ez mégsem így lenne, akkor azért imádkozom, hogy az emberek azt lássák, hogy mint Krisztus szolgája szóltam. Ami az iskolánk és missziós munkánk jövőjét illeti, az az Úr kezében van. Mi pedig az Úr szavaiban örvendezünk: „Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket és én rendeltelek titeket, hogy ti elmenjetek és gyümölcsöt teremjetek és a ti gyümölcsötök megmaradjon” (Ján 15:16). „Felépítem az én anyaszentegyházamat, és a pokol kapui sem vesznek rajta diadalmat” (Mt 16:18). „Atyám… én ezekért könyörgök: nem a világért könyörgök, hanem azokért, akiket nékem adtál, mert a tiéid” (Ján 17:9).

„Ugyanő azonban a mennyekből vissza fog jönni ítéletre akkor, amikor legjobban elhatalmasodik a világon a bűn és az Antikrisztus, megrontván az igaz vallást, amikor már mindent elárasztott babonasággal és istentelenséggel és az egyházat vérrel és tűzzel kegyetlenül pusztította (Dán 11). Vissza fog jönni pedig a Krisztus, hogy megszabadítsa az övéit és megsemmisítse az Ő megjelenésének feltűnésével az Antikrisztust és megítéljen eleveneket és holtakat (Csel 17:31). Mert feltámadnak a halottak (1Thessz 4:14 skk.) és akik azon a napon (mely egy teremtmény előtt sem ismeretes, Márk 13:32) még életben lesznek, egy szempillantás alatt elváltoznak és a hívek mindnyájan együtt Krisztus elé ragadtatnak az egekbe, hogy onnan vele bemenjenek a boldog hajlékokba örök életre (1Kor 15:51 sk).” (II. Helvét Hitvallás, XI. Fejezet)

„Semmit ne félj azoktól, amiket szenvedned kell… Légy hív mind halálig, és néked adom az életnek koronáját” (Jel 2:10).

Robert S. Rapp 1997. június 10.