Közép- és Kelet-Európai Református Presbiteriánus Egyház

Bagoly Gyula

1. Az igaz egyház jellemzői

2. A  hamis  egyház  jellemzői

3. Válasz a Magyar Református Egyházban való bennmaradás mellett szóló érvekre

4. Mit tegyenek azok a hívők, akik a Magyar Református Egyházban vannak?

Megreformált egyház? „Szép illúzió, valamikor még én is reménykedtem abban, hogy létezik ilyen” - mondják sokan, akik kezükbe veszik ezt az írást. Majd így folytatják: „Hol van az az egyház, amely valóban megreformálódott?” A tapasztalat alapján pedig így válaszolnak: „Nincs értelme ilyet keresni”. A ma emberének a megreformált egyház gondolata idegen. Mindenkinek joga van egy olyan felekezethez csatlakozni, amelyet kedvel, és amely jobban megfelel igényeinek. A jelszó: higgyen mindenki azt, amit akar. A tolerancia korában, a megreformált egyházról való beszéd nem jelent-e betokosodást vagy fanatizmust? Lehet, hogy a reformáció korában az emberek még hittek ideálokban, de ma már más a helyzet. Nagyon kevesen hiszik ma már azt, hogy egyáltalán létezhet megreformált egyház, ezzel azonban a történelmi reformáció helyes voltát is tagadják. A reformátorok ugyanis hittek abban, hogy lehetséges az egyház reformációja. Miért? Mert tudták azt, hogy különbség van az igaz és a hamis között. Tudták azt, hogy Isten kijelentette magát a Bibliában, és így igaz az, amit Jézus mond: „A te igéd, igazság” (Jn 17:17).

Ez tehát az első kérdés, hisszük-e, hogy az igazság abszolút? A fekete mindig feketét jelent-e és a fehér fehéret-e? Ha ez nem igaz, nem érthetjük meg egymást, nem hozhatunk törvényeket, és nem várhatjuk el, hogy emberek komolyan vegyék azokat. Érdekes azonban, hogy sokan azok közül, akik elfogadják és helyeslik, hogy gyermekeiket a jóra, a szépre és az erkölcsösre neveljék, amikor a Bibliához érnek, akkor azt mondják: „Itt más a helyzet”. Szomorúbb az, amikor egyházi emberek is azt tanítják, hogy a Biblia igazságai koronként változnak. Így például Dr. Szathmáry Sándor, aki a Református Egyház című folyóiratban ezt írta: „…a hit igazságait minden korban újra kell fogalmazni… De vajon hogyan kell érteni az Írás egyetlen voltát? Vajon az Írás tévedhetetlen? Sokan erre a kérdésre igennel felelnek napjainkban is. De a reformáció alapján ezt nem tehetjük meg. Az Írás nem tévedhetetlen.” (1995. Október) Szomorú azt látni, hogy egyesek úgy beszélnek a hitigazságokról, mint jelentéktelen dolgokról, amelyeken bármikor lehet változtatni. Természetesen ezzel azt is kimondják, hogy a reformátorok által újra felfedezett igazságok soha nem is voltak igazságok. De ez még nem minden! Ehhez olyan Bibliára is szükség van, amely telve van tévedésekkel, amelyet ki-ki saját belátása szerint értelmezhet. Hogyan beszélhetünk ezután egyáltalán jóról és rosszról, igazról és hamisról?! Ha nem tévedhetetlen a Bibliánk, nem marad más hátra, mint azt hangsúlyozni, hogy a Bibliát is csak emberek írták. Ez pedig azt vonja maga után, hogy a bűnös embernek nincs egy biztos, üdvösségre vezérlő kalauza.

Számunkra azonban a fő kérdés az, hogy kijelentette-e Isten magát nekünk? Ha nem, akkor semmit nem tudhatunk meg róla. Minden vélemény róla csak üres spekuláció, és igaza van korunknak, hogy mindenki tegyen azt, amit akar, éljen úgy, ahogy akar és akár alapítson is olyan vallásokat, amilyeneket akar. Ha azonban Isten kijelentette magát, akkor van egy tévedhetetlen Szentírásunk. „Az Úr beszédei tiszta beszédek, mint földből való kohóban megolvasztott ezüst, hétszer megtisztítva.” (Zsolt12:7). A Biblia alapján hisszük azt, amit a reformátorok is hittek, hogy egyedül kegyelemből, Jézus Krisztusba vetett hit által van örök életünk. Lehet, ez túl elavultnak tűnik egyesek számára, de mi azt az evangéliumot hirdetjük, amelyet hirdetett Károlyi Gáspár, Kálvin, Ágoston vagy Pál apostol. Az ember problémája minden korban ugyanaz: a bűn. Így tehát a megoldásnak is ugyanannak kell lennie. Az egyedüli közbenjáró Isten és ember között, Jézus Krisztus az, aki magára vette bűneinket, elhordozván Isten örökkévaló, igazságos haragját. Aki tehát hisz a Fiúban annak örök élete van. (1Jn 5:13)

Mi tehát az egyház? A megkegyelmezettek és a szent életre elhívottak társasága, akiknek Megváltója és Királya Jézus Krisztus. A Bibliában az egyházzal kapcsolatban kétfajta meghatározást is olvashatunk. Az egyik szerint az egyház tökéletes, szeplőtlen (Ef 5:25-27), a másik szerint, az egyház mégis bűnös emberekből áll és ezért vannak hibái és hiányosságai (lásd a korinthusi gyülekezet). A reformátorok e dilemma feloldása végett kezdték használni a láthatatlan és látható egyház kifejezéseket. A láthatatlan egyházhoz tarozik Isten minden választottja, aki valaha élt, él vagy élni fog a földön és ez Krisztusban tökéletes. A látható egyház, amellyel mi is bővebben foglalkozunk, azonban az a földi szervezeti formája az egyháznak, amelyet különböző felekezetekre tagolva láthatunk. Azt jelenti ez tehát, hogy minden szervezet, ahol Isten Igéjét használják, bizonyos szertartásokat végeznek és missziós tevékenységet folytatnak, méltán egyháznak nevezhető? Nem, mondták a reformátorok, és mondjuk velük együtt mi is, hanem szükséges különbséget tenni igaz és hamis egyház között. Mielőtt azonban az igaz és hamis egyház ismertetőjeleiről szólnánk, hadd tartsuk szem előtt azt, hogy abszolút értelemben vett, tökéletes, hibátlan igaz egyház nincs, mert az valójában a láthatatlan egyház és abszolút értelemben vett, tökéletes hamis, romlott egyház sincs, mert ott is megtalálhatók az igazság magvai. Ezért is csatlakoznak olyan sokan hamis egyházakhoz, mert ott valamilyen „jó” látszata megőriztetett. Mindezek ellenére, amint látni fogjuk, egyértelmű különbség van e kettő között.

vissza

1. Az igaz egyház jellemzői

Fontos világosan látni és fogalmazni ebben a kérdésben, úgy ahogy tesz Szegedi Kis István is, aki így válaszol erre a kérdésre, hogy mi az egyház: „Az igaz hivők, a szentek és a kiválasztottak szervezett gyülekezete, akiket a hit, remény, szeretet és Krisztus Lelke tart össze.” Más szóval az igaz egyház nem más, mint a hitvalló keresztyének közössége. Nézzük azonban a továbbiakban, melyek az igaz egyház jelei: (a) az igét tisztán hirdetik, (b) a sákramentumokat helyesen szolgáltatják ki, (c) az egyházfegyelmet megfelelően gyakorolják.

a. Az igét tisztán hirdetik

Egyes reformátorok és református teológusok (Béza, Amesisus stb.) csak ezt az egyet említik az igaz egyház jeleként. Világos azonban, hogy amikor az ige tiszta hirdetéséről beszélünk, nem csak azt értjük ez alatt, hogy a szószékről a megfeszített Krisztust (1Kor 2:1-5) és nem politikát, magyarságot, liberalizmust, szociális evangéliumot kell hirdetni, hanem hangsúlyozzuk az Isten teljes tanácsvégzése (ApCsel. 20:27) hirdetésének szükségességét. Így mindazt szükséges hirdetnünk, amit a Szentírás tanít, nem lehetnek kedves és nem kedves tanításaink. Aki ezt az egy jelet igazán megérti, az előtt világossá válik, hogy az ige tiszta hirdetésébe beletartozik a sákramentumok helyes használatáról és az egyházfegyelemről való tanítás is.

b) A sákramentumokat helyesen szolgáltatják ki

Mit jelent a sákramentumokat helyesen kiszolgáltatni? Az úrvacsora esetében azt, hogy csak azokat szabad az Úr asztalához bocsátani, akik bizonyságot tettek arról, hogy Krisztus az Ő Megváltójuk, és életvitelükkel sem tagadják meg bizonyságtételüket. A keresztségben is csak ők és az ő gyerekeik részesülhetnek. Az Úrvacsoráról így olvasunk Patai István kátéjában: „Mert e sákramentumot az úr Krisztus csak a híveknek szerzette.” Határozottan figyelmeztet Kálvin is, mondván: „Gondot kell fordítani az Úrvacsorára is, nehogy a különbség nélkül való kiszolgáltatás megfertőztesse azt, mert legteljesebb mértékben igaz, hogy az, akire az osztogatás bízatott, ha tudva és akarva méltatlant bocsát ahhoz, olyat akit joggal visszaűzhetett volna, éppen úgy szentségtörő, mintha az Úr testét kutyáknak dobta volna oda.”

c) Az egyházfegyelmet megfelelően gyakorolják

Az igaz egyházban nem csak beszélnek az egyházfegyelemről, hanem gyakorolják is azt. A fegyelmezés történhet intés, Úrvacsorától való eltiltás, vagy gyülekezetből való kizárás által. „Az egyházi fegyelmezés szükséges a vétkező testvérek megjobbítása és megnyerése érdekében, továbbá azért, hogy az ehhez hasonló vétkektől másokat elrettentsen, hogy eltávolítassék az a kovász, mely az egész tésztát megkeleszthetné. Szükséges azért is, hogy Krisztus dicsőségét és az evangélium szentséges hivatását védelmezze, hogy megelőzze Isten haragját, mely igazságosan zúdulhat az egyházra, hogyha megtűrik, hogy szövetségét és annak pecsétjeit közismert és megátalkodott bűnösök meggyalázzák.”

Az egyházfegyelmet nem mindenki, hanem a gyülekezet vezető testülete gyakorolja. Így válik tehát az egyházfegyelem egyházkormányzati kérdéssé is. Ezért nem mellékes, hogy kik a gyülekezeti tisztviselők. A Biblia nem hagy kételyt afelől, hogy Isten a presbitereket (akik püspököknek neveztetnek máshol - lásd Fil 1:1, Tit 1:5, 7) állította a gyülekezet élére. Ezek a presbiterek lehetnek kormányzó vagy tanító presbiterek (lelkészek). Azonban egy tanító presbiternek a többi fölé való emelése teljesen bibliaellenes. Ezért mondja Béza, hogy „a püspökség autoritását teljes akaratomból a pápistákra hagyom, amelyről nyíltan vallom, hogy a Szent Lélek soha nem volt szerzője, hanem csak az emberi gondolkodás; amelyről ha nem állapítjuk meg, hogy átok alatt van, akkor bizonyára még semmit sem látunk, és egy viperát táplálunk keblünkön, amely meg fogja ölni anyánkat”. Ugyanakkor, a nők nem viselhetnek presbiteri tisztséget (1Tim 2:12, 1Kor 14:34), vagy ahogy Méliusz fogalmaz: „Az asszonynépek ne prédikáljanak a gyülekezetben.” Világos tehát, hogy kik azok, akiket Isten megbízott az egyházfegyelem gyakorlásával, és egyértelmű, hogy az igaz egyházban, az egyházfegyelem helyes gyakorlásának megszűnése maga után vonja a romlást, úgy a sákramentumok helyes kiszolgáltatásában, mint a tiszta igehirdetésben.

vissza

2. A hamis egyház jellemzői

Amint már említettük, a hamis egyházban is megvan a lehetőség arra, hogy az evangélium bizonyos mértékben helyenként hirdettesék. Az ilyen egyház mégis halott, nem hitvalló egyház, és azzal, hogy dicsekszik az egyház névvel, tagjait hamis bizonyosságban tartja. A Belga hitvallás szerint (29.fejezet) a hamis egyház jelei a következők: (a) a felszentelésnek és a személyeknek nagyobb tekintélyt tulajdonít, mint a Bibliának; (b) a sákramentumokat nem Krisztus rendelése szerint osztja ki; (c) üldözi a hívőket, akik őt bűnei miatt megfeddik.

a) A felszentelésnek és a személyeknek nagyobb tekintélyt tulajdonít, mint a Bibliának

Szomorúan kell megállapítanunk, hogy a jelenlegi Magyar Református Egyház (MRE) a felszentelésnek és a személyeknek nagyobb tekintélyt tulajdonít, mint a Bibliának. Nyilvánvaló ez nem csak abból, ahogy az egyszerű emberek viszonyulnak az egyház vezetőihez, de a püspöki tisztség megléte is igazolja ezt. Mindenki nagyon jól tudja, hogy a püspöki tekintélynek nem lehet következmények nélkül ellenszegülni. Ezért, természetesen nemcsak a püspökök felelősök. Jól fogalmazott egy református lelkész, amikor azt mondta: „Mi tettük diktátorokká a püspököket”. Hogyan történhetett ez meg? Úgy, hogy a teológiákon lerombolták a Biblia tekintélyét, és a kikerülő lelkészek (tisztelet a kivételnek), törekedtek az emberek szívében is megszüntetni a Biblia iránti tiszteletet. Ezt fokozatosan és nagyon okosan tették. Nem állították nyíltan, hogy a Biblia nem Isten igéje (természetesen van, aki már ezt is bátran felvállalta), hanem azt mondták, hogy Isten igéjévé válik (barthianizmus). Török István dogmatikájában például ezt olvashatjuk: „A Biblia nem magában véve Isten kijelentése, mint ahogy a prédikáció sem az. Annyiban Isten szava, amennyiben azzá válik.” Nem véletlen az sem, hogy a Magyar Református Egyházak Tanácskozó Zsinata így indította 1995. áprilisi nyilatkozatát: „A Szentírásban megszólaló Isten Igéje szerint reformált egyház tagjai egyetlen Uruknak Jézus Krisztust ismerik el.” Ezek szerint világos, hogy a MRE szerint a Biblia és Isten igéje nem azonos. A Bibliából megszólalhat az Ige, esetleg bizonyos mondatok azzá válhatnak. Mi következik ebből? Valakinek el kell döntenie, hogy mi az Isten Igéje a Szentírásban és mi nem. Akár a bibliakritika „szakértője”, akár az egyszerű bibliaolvasó döntsön ebben a kérdésben, a következmény ugyanaz. Az emberi tekintély fontosabbá vált az Istenénél. Többet nem Isten áll a Magyar Református Egyház fölött, aki szava által megfeddi és igazgatja azt, hanem valamilyen emberi tekintély jutott uralomra. Pedig az egyház saját hitvallása, a II. Helvét hitvallás világosan fogalmaz ebben a kérdésben: „Hisszük és valljuk, hogy a szent próféták és az apostolok kanonikus írásai mind az Ó- mind az Újtestamentumban, Isten igaz Igéje; ezért elég tekintélyük van önmaguknak, és az nem emberektől származik…”

b) A sákramentumokat nem Krisztus rendelése szerint osztja ki

Ugyancsak tragikus tény, hogy a MRE-ban a sákramentumok nem Krisztus rendelése szerint osztatnak ki. Nem csak a hitükről hitelesen bizonyságot tevők részesülnek az Úrvacsorában, hanem mindenki, aki a templomban van. Bárki részesülhet az Úrvacsorában különösebb nehézség nélkül. Még szomorúbb az, hogy az evangéliumi lelkészek is az evangelizálás eszközeként kezelik az Úrvacsorát. A református lelkészeknek is meg kellene fontolniuk a puritán Thomas Brooks szavait, miszerint: „Chrysostomosszal együtt inkább adnám életem egy gyilkosnak, semhogy Krisztus testét egy méltatlannak… Mert a szentségtelenek, közömbösök, megbotránkoztató életűek és a gúnyolódók Úrvacsorához való bocsátása, egyenes eszköze annak, hogy Isten házát rablók barlangjává változtassuk, és ezzel Isten rettenetes ítéletét vonjuk az egyetértőkre csakúgy, mint az önhittekre.”

c) Üldözi a hívőket, akik őt bűnei miatt megfeddik.

Nem ezt láthatjuk-e a MRE-n belül? Igen, amikor a fegyelem nincs megfelelő módon használva, akkor az egyházi hatalmat az igazi hívők üldözésére fordítják. (Jn 16:2) Igaz, most nem égetnek meg senkit máglyán, mert nem lehet. De ismertek olyan esetek, amikor evangéliumi lelkészek kényszerültek gyülekezeteik elhagyására; különböző egyházi tisztségekből mentettek fel evangéliumi embereket, akik fel merték emelni szavukat, vagy tudunk olyan esetről, amikor teológiai intézetet zártak ki az egyházból (lásd a Károlyi Gáspár Teológiai és Missziói Intézet esetét). Továbbá minek nevezhetnénk azt, amikor a hívő ember nem védheti meg hitét a gyülekezetben, mert lelkésze vagy presbitériuma rossz néven veszi azt. Akik nem hiszik, hogy a MRE üldözi a hívőket, lépjenek fel nyilvánosan a reformátori igazságok védelmében, és tapasztalni fogják ennek következményeit.

Mire van tehát még szükség ahhoz, hogy a MRE-t hamis egyháznak mondhassuk? Bizony mély szomorúsággal kell mondanunk, hogy az az egyház, amely valamikor a Szentírás igazságait felemelte és hordozta, megszűnt hitvalló egyháznak lenni. A gyakorlatban megtagadja (vagy „újraértelmezi”?) hitvallásait, és hivatalosan a liberális teológia (a Biblia tekintélyét elvető, annak természetfeletti történésekről beszámoló részeit kritizáló irányzat) álláspontját képviseli, amelyről J.Gresham Machen szavaival élve állíthatjuk, hogy a liberalizmus nem a keresztyénség elferdítése, hanem egy új vallás. Ennek a vallásnak pedig nincs helye az igaz egyházban.

Miért van szükség egy új megreformált egyházra? Mert Isten megdicsőíti magát ebben. Az igaz egyházhoz való tartozásról pedig azt mondja a Belga hitvallás, hogy „minden hívő kötelessége, hogy Isten Igéje szerint elszakadjon azoktól, akik nem tagjai az egyháznak, és csatlakoznia kell egy gyülekezethez, amelyet Isten valahol alapított, még akkor is ha a fejedelmek rendeletei ellene lennének is, és ha halálbüntetés vagy testi fenyíték érné is őket emiatt. Ezért mindazok, akik elhagyják, vagy nem csatlakoznak hozzá, Isten parancsa ellen cselekszenek.”

vissza

3. Válasz a Magyar Református Egyházban való bennmaradás mellett szóló érvekre

A fentebb felsoroltak ellenére nem állítjuk azt, hogy ebben az „egyházban” nincsenek keresztyének, vagy jól képzett evangéliumi emberek nem szenvednek hitük miatt. Sajnos – sokszor éppen ezen emberek miatt –, jó pár érv született az „egyházban” való bennmaradás igazolására. Nézzünk most egy párat ezek közül:

(a) Az egyik leggyakrabban felhozott érv egy nem hitvalló egyházban való bennmaradás mellett a konkoly és a búza példázata (Mt 13:24-43), amely alapján azt állítják, hogy a látható egyház határait nem szabad meghúzni. A konkolynak és búzának együtt kell növekednie. Így tehát nem ítélkezhetünk senki hite fölött, mert az egyház mindig ilyen vegyes állapotban lesz.

Az első probléma itt az, hogy az egyház felépítése nem határozható meg egy példázat alapján. Nagyon sok világos igehely beszél az egyházról. Az igeértelmezés első alapelve szerint a kevésbé világos részeket a világosabbak fényében kell értelmezni. Így nem állíthatjuk azt, hogy ez a példázat világos eligazítást ad számunkra az egyházat illetően.

Másodszor, a példázat magyarázatában Jézus maga mondja, hogy „a szántóföld pedig a világ”. (Mt 13:38) Tehát nem az egyház! Ezzel pedig azt mondja, hogy a világ lakossága mindig is hívőkből és hitetlenekből fog állni.

Harmadszor, ha valamilyen meggondolásból mégis az egyházra alkalmaznánk a példázatot, figyeljük meg azt, hogy a konkolyt éjjel, titokban veti az ellenség. Tehát ez semmiképpen nem jelenti azt, hogy a bűnt (és a nyilvánvaló hitetleneket) meg kell az egyházban tűrni.

(b) A másik gyakori érv az, hogy ezt az „egyházat” a hívők többsége és a sokat szenvedett, tapasztalt lelki vezetők sem hagyták el.

Először is, bárhogy vizsgáljuk ezt az érvet, csak az tűnik ki belőle, hogy itt emberek tekintélye a perdöntő. Vagy mert sokan vannak, vagy azért mert kiválóak. De ha már mindenképpen emberekre tekintenek, miért nem olyanokra néznek, mint Athanásius például, aki a Krisztus istenségének tanát védve egyedül maradt. Amikor megkérdezték tőle, hogy nem látja-e azt, hogy az egész világ ellene van, azt válaszolta: „Ha az egész világ ellenem van, akkor Athanásius a világ ellen van”.

Másodszor, a református keresztyénnek azt kellene mondania, amit Luther is mondott: „… egy embernek, az én Uramnak és Megváltómnak Jézus Krisztusnak nagyobb tekintélye kell, hogy legyen énelőttem, mint a világon levő legszentebb embereknek együttvéve.” Még szentéletű emberek felé is, akiknek kegyessége vitán felül való, ezt a magatartást javasolja: „Vidd őket magaddal Krisztushoz és lásd meg, hogy egyetértenek-e az ő tanításával.” A keresztyéneknek tehát Krisztusra kell nézniük, aki Igéje által vezeti őket, és olyan lépéseket is meg kell tenniük, amelyek nem népszerűek és nem találnak majd elfogadásra még a legnagyobb szentek között sem.

(c) Bibliai érvként tüntetve fel sokan arra hivatkoznak, hogy az ószövetségi egyház bár sok problémával küszködött, ez mégsem jelentette azt, hogy a benne lévő hívőknek el kellett hagyniuk azt. Sőt a próféták is megmaradtak benne, és nem szólítottak fel szakadásra.

Mindenekelőtt azt szükséges megérteni, hogy az államegyház volt, az egyedüli államegyház, amelyet Isten rendelt, és melynek megszabta törvényeit is. Ily módon tehát az állam törvényei, az egyházéi is voltak. Mindenki, aki Izráelhez tartozott és körülmetéltetett, az egyháztag is volt. A próféták azonban az egyházi és állami ügyek keveredése ellenére, világosan elhatárolták magukat koruk bűneitől. Nem ellenezték-e nyilvánvaló módon koruk gonoszságait? Az akkori egyház pedig nem üldözte-e őket? A válasz egyértelmű.

Másodszor, ki tudja bebizonyítani, hogy a MRE az Izráel helyett rendelt államegyház? Senki. Világos az Újszövetség fényében, hogy az állam és az egyház egymástól független. Miért hivatkoznak mégis sokan előszeretettel az Ószövetségi állapotokra? Azért, hogy igazolhassák az ószövetségi egyház bűneivel saját „egyházuk” bűneit. De ha már ezt teszik, beszélniük kellene az ószövetségi egyházban gyakorolt fegyelemről is. Azonban az így érvelők hallgatnak erről. Az elhallgatásnak oka az, hogy az egyházfegyelem hiányzik a MRE-ból. Ha tehát erről beszélnének, az egyházfegyelem szükségességét is el kellene ismerniük.

(d) Egy másik gyakori Ige, amelyre hivatkoznak, a Példabeszédek könyvében található, és így hangzik: „Meg ne utáld a te anyádat, mikor megvénhedik.” (Péld. 23:22). Egyesek az egyházra vonatkoztatják ezt az igét, azt állítva, hogy a tagok nem hagyhatják el ezt az „anyát” akkor sem, ha beteg, vagy ha problémái vannak.

Először is, egyetlen általam megnézett kommentár sem, értelmezi jelképesen ezt az igerészt. Sőt mindenki természetes értelme szerint magyarázza e szakaszt.

De még ha így természetellenes módon értelmezzük is az Igét, mit tanít ez számunkra? Mi más az egyház (vagyis anyánk) feladata, mint táplálni és fegyelmezni gyermekeit. (Nem tulajdoníthatjuk az egyháznak az életadás feladatát, ahogy ezt a katolikusok teszik.) Mit jelent ha az anya nem étellel, hanem méreggel táplálja gyermekeit? Vajon igazi anya az ilyen? Miért nem ismerik fel a keresztyének a MRE-ban, hogy az nem igazi anyjuk, hanem mostohájuk. Erre sokan azt mondják: „Igen, de mi akkor is ebben az egyházban tértünk meg.” Dicsőség legyen ezért Istennek (és nem az „egyháznak”), aki Szent Lelke által új életet adott, mert végtelen jóságából Isten elhív magának fiakat, olyan szervezetekből is, amelyek nem nevezhetőek jogosan egyházaknak. Azt olvassuk a Jel 18:4-ben, hogy még a hamis egyház jelképeként ismert Babilonban is vannak hívők, akiket az Ige arra szólít fel, hogy gyorsan hagyják el azt a helyet.

(e) Sokat hangoztatott érv az is, hogy a Biblia tiltja a szakadást. Az 1Kor 1:10-re hivatkoznak, amelyben ez áll: „… ne legyenek köztetek szakadások.”

Világos azonban, hogy miről beszél itt az Ige. Arról, hogy keresztyének között ne legyenek szakadások, jelentéktelen dolgok miatt. Azonban, a keresztyének kötelessége, hogy elszakadjanak mindattól, ami bibliaellenes. Erre igenis van felszólítás a Szentírásban: „Annakokáért menjetek ki közülük, és szakadjatok el, azt mondja az Úr, és tisztátalant ne illessetek; és én magamhoz fogadlak titeket.” (2Kor 6:17) Az Úr Jézus és igéjének jelenléte is szakadást okoz. Megosztja a világot hívőkre és hitetlenekre (Luk 12:51, 52). A keresztyéneknek tehát el kell szakadniuk személyektől, mint például a hamis tanítóktól (1Tim 6:5, 2Jn 10) vagy csoportoktól, mint például világi rossz társaságoktól (Ef 5:11) és olyan vallásos társaságoktól, amelyek hamis egyházak (Jel 18:4). J.Gresham Machen azt mondja: „Ha a liberális tábor teljes uralomra jut az egyház zsinatain, akkor egy evangéliumi keresztyén sem támogathatja többé annak az egyháznak tevékenységét.” Máshol pedig így szól: „… a liberalizmus nem keresztyénség. Ha pedig ez a helyzet, akkor nagyon nemkívánatos, hogy a liberalizmus és keresztyénség ugyanazon szervezeten belül hirdettessék. A kettő különválasztása a jelen felhívása felénk.”

(f) Az előbbihez hasonló érv az, hogy Jézus egységért imádkozott.

Válaszunk az, hogy Jézus a keresztyének közötti egységért imádkozott, de nem az igazság feladása árán. Jézus magatartásában sehol nem láthatjuk a mai ökumenikus, mindent magába ötvöző, szinkretista szemléletet. Jézus a tanítványai egységéért imádkozott, és nem a hamisság és az igazság szervezeti egységéért. Világos, hogy kiknek az egységéért könyörög Jézus a Jn 17-ben. Azoknak, akik megismerték Istent (3. v), akik megtartják az Ő beszédét (6. v), akik befogadták az Igét (8. v), és akik egyek az Atyával és a Fiúval (21. v).

(g) Egy másik gyakori ellenvetés az, hogy ezen a földön úgysincs tökéletes egyház, tehát maradjon mindenki abban a felekezetben, ahol van.

Az előbbiekben említettük már, hogy egyetértünk abban, hogy nincs a földön tökéletes egyház, hisz a tökéletes egyház láthatatlan. Azonban, ebből a kiindulva nem vonhatjuk le azt a következtetést, hogy lényegtelen az igaz egyház ismertetőjeleihez ragaszkodni az egyház életében. Ugyanis, ha tökéletes egyház nincs is, van azonban hitvalló (a Bibliához ragaszkodó), igaz egyház, és van hamis egyház. Hasonló ez a keresztyén élethez. Ha Isten azt mondja, hogy legyünk tökéletesek, milyen beképzeltség lenne részünkről, azt állítani, hogy a tökéletesség úgy sem érhető el, tehát mindegy, hogy hogyan élünk, hogy keresztyének vagyunk-e vagy sem, mert végső soron minden ember bűnös. Mi más lenne ez, mint az evangélium megcsúfolása. Ha tehát igaz a keresztyénekre vonatkozóan, hogy szent életet kell élniük annak ellenére, hogy néha elbuknak, úgyanez igaz az egyházakra is. Azok tehát, akik a liberális egyházakra mutatva azt mondják, hogy úgysincs tökéletes egyház, valójában azokhoz a hitetlen emberekhez hasonlóak, akik hívő ismerőseik hibáira mutogatva igazolják saját engedetlenségüket.

(h) Az előbbihez hasonló érv az, hogy a „magyar helyzet más.” Lehet, hogy máshol létre lehet hozni hitvalló egyházakat, de itt a történelem másként alakította a körülményeket.

Az alapkérdéshez kell visszatérnünk. Örökérvényű-e a Biblia vagy nem? Alapelvei mindenhol egyformán alkalmazhatóak-e vagy nem? Itt nem a nemzetek egyéni sajátosságairól van szó, amelyek természetesen tükröződnek az egyházak életében, hanem az egyház léte a kérdés. Nem jelentéktelen dolgokat hangsúlyozunk, hanem olyanokat, amelyek elhanyagolása által egy egyház megszűnik igaz egyház lenni. Akik tehát a magyar helyzet sajátosságával érvelnek, akár azt is mondhatnák, hogy mi magyarok nem akarunk engedelmeskedni az igazán fontos kérdésekben Istennek.

(i) Egy másik érv szerint azért kell e felekezetben maradni, mert így több embert el lehet érni, és jobb lehetőségek vannak a misszióra.

Ez semmiképp nem lehet érv. Nem más ez, mint pragmatizmus. Tegyünk bizonyos rosszat, hogy ebből jó következzék? Életmentésre rendezkedni be olyan házban, amely ég és hamarosan össze fog dőlni, kozkázatos és felelőtlen magatartás. Az evangelizálás által a hívők nem nyugtathatják meg lelkiismeretüket, amig más lényeges dolgokat elhanygolnak. Nem szeretnék a lélekmentés, emberek Krisztushoz való vezetése ellen beszélni, de nem hiszen, hogy egy református keresztyén első alapelve ez kell, hogy legyen. Hanem sokkal inkább az, amit a reformátorok így fogalmaztak meg: „Soli Deo Gloria” (egyedül Istené a dicsőség). Nekünk kötelességünk mindenben Istent dicsőíteni. Úgy az igehirdetésben, mint a sákramentumokkal való helyes élésben és az egyházfegyelem helyes gyakorlásában. Ha pedig mindezekben hűségesek vagyunk, akkor a biblikus evangelizálás is erősődni fog, és Isten jótetszéséből lelkek új életet fognak nyerni.

(j) Végül pedig vannak, akik úgy érvelnek, hogy még nincs itt az ideje a nyilvános fellépésnek.

Először is, azért vélekednek így, mert mások sem léptek fel. Miért pont ők legyenek azok, akik elsőként viselik fellépésük következményeit.

Másodszor, különleges jelre várnak, amely által Isten késztetné őket a változtatásra. De milyen különleges jelre várnak Istentől, ha Ő már nekik adta prófétai Igéjét? (lásd Agg 1:1-5)

Harmadszor, ezek az emberek nem látják be azt, hogy egy hamis egyház valóban hamís egyház. A kérdés azonabn továbbra is ugyanaz: mit tanít a Szentírás? Végül pedig nézzünk egy pár gyakorlati következtetést.

vissza

4. Mit tegyenek azok a hívők, akik a Magyar Református Egyházban vannak?

Az előbbiekben elmondottak alapján, logikusnak tűnik a következtetés, hogy szükséges e felekezet elhagyása, és egy hitvalló református egyház létrehozása vagy az ahhoz való csatlakozás. Azonban, megértjük azt a nehézséget, hogy azok, akik e hitetlen rendszert nem tették próbára, úgy érzik, hogy nem tettek még eleget, és ezért nem hagyhatják el. Ezért arra kérjük őket, hogy álljanak meg szilárdan, és a következőket javasoljuk:

(a) Tanulmányozzák a Szentírás, a hívők ilyen helyzetre vonatkozó teendőiről szóló, tanításait.

(b) Tegyenek bizonyságot azokról az igazságokról, amelyeket mások elhallgatnak. Hívják fel mások figyelmét a visszásságokra az „egyházban”, és vállalják az igazságot, még ha kényelmetlen is. Ne hallgassanak az álalázat és szeretet jegyében, hanem ha valóban szeretik azokat, akikkel közösségben vannak, hozzák tudomásukra azt, hogy Isten milyennek szeretné látni egyházát.

(c) Ügyeljenek, hogy ne vegyenek részt olyan dolgokban, amelyek világosan bibliaellenesek (például az ökumenikus istentiszteleteken).

(d) Tiltakozásképpen kerüljék a sákramentumokkal való élést, ha azokat nem Isten Igéje szerint szolgáltatják ki.

(e) Ne hallgassanak olyan lelkészeket, akiknek igehirdetése nyilvánvalóan ellentétben áll az Ige tanításával.

(f) Ne támogassák anyagilag a püspökök (akiknek tisztsége amúgy sem biblikus) liberális és ökumenikus tevékenységeit.

(g) Ne küldjék gyerekeiket olyan iskolákba, ahol a Bibliát elméletilg tagadják (azt állítják, hogy nem tévedhetetlen), vagy ahol a gyakorlatban is ellenszegülnek annak (ökumenikus istentiszteletek).

(h) Legyenek készek a gyülekezetből való kizárást is vállalni, ha őket az Isten igazságainak és alapelveinek feladására kényszerítenék.

Imádkozunk, hogy Isten nyissa meg sokak szemét annak meglátására, hogy Jézus Krisztus nem csak személyes életünk, hanem egyházunk Királya is, s neki minden téren feltétlen engedelmességgel tartozunk.

Miskolc, 2000. Február 13.