Közép- és Kelet-Európai Református Presbiteriánus Egyház

Előzmények

A kommunista országokért évtizedeken át nagyon sokan imádkoztak – Nyugat Európában és az Amerikai Egyesült Államokban egyaránt. Ezért a vasfüggöny¹ leomlása után ezek a nyugaton élő testvérek megpróbáltak segíteni a magyar keresztyéneknek.

A Westminster Biblical Mission (WBM), később Westminster Biblical World Missions (WBWM) nevű szervezet 1972-ben jött létre azért, hogy teljesítse a nagy missziói parancsot. Először Dél-Koreában és Pakisztánban munkálkodtak, ott teológiai intézményeket hoztak létre. Dél-Koreában a teológiáról kikerülő diákok 900 gyülekezetet plántáltak.

Dr. Robert Rapp ezeknek a missziós szervezeteknek volt alapító tagja és misszionáriusa. 1932-ben született New Kensingtonban. Középiskolai tanulmányai után a Pennsylvania Állami Egyetem hallgatója lett, ahol 1950-ben megtért. Egy évvel később, egy missziós konferencián a Róm 10,12-15 alapján Isten elhívta őt az igehirdetés szolgálatára. A mérnöki diploma megszerzése után a tengerészetnél dolgozott, a teológia elvégzése után pedig doktori fokozatot szerzett. Ezután Brazíliában volt misszióban (1961-65), majd pedig az Indianai Egyetemen megtanulta a koreai nyelvet (1966-67), és Dél-Koreába utazott, hogy egy református teológiát alapítson. Dr. Rapp harminc évig szolgált az ázsiai országban. Miután Dél-Koreában befejezte missziós szolgálatát, az amerikai misszió megbízásából magyar nyelvterületre jött. Elhívást érzett erre a munkára és tudta, hogy a reformáció annakidején hatással volt a magyarokra. Úgy gondolta, hogy ezt a meglévő reformátusságot segítené a munkájával. Felületesen ismerve az itteni helyzetet, azt remélte, hogy elindíthat egy teológiai intézményt, amelyben olyan fiatalokat képez ki, akik szülőföldjükön hirdethetik Isten Igéjét. Így kiküszöbölhető lenne a nyelvi és kulturális különbség, amellyel a külföldről érkező misszionáriusok szembesülnek. Idős korára való tekintettel azt gondolta, hogy ez néhány év alatt megvalósítható. Azt hitte, hogy a református egyházak örömmel fogadnak majd egy konzervatív, hitvalló kezdeményezést, lévén, hogy hosszú évtizedeken át a kommunizmus, korábban pedig a liberalizmus masszív befolyása alatt voltak. Ezért az egyházi elöljárók mellett, megkereste az akkor már meglévő kegyességi, megújulási mozgalmakat – a CE szövetséget és a Bibliaszövetséget is. Találkozott vezetőikkel, de nem tudtak egységre jutni az indítandó teológiai intézet tekintetében, mivel egyik szövetség sem kívánt konfrontálódni az egyházi vezetéssel egy hitvalló teológia elindítása miatt. Másfelől, sajnos, nem egy esetben érzékelhető volt egyfajta hívő gőg is. „Ne egy külföldi tanítson minket református teológiára!” – mondták. E tekintetben ezek a vezetők különböztek reformátor elődeiktől, akik korábban nem haboztak odafigyelni és tanulni a reformátoroktól és a nyugati teológusoktól. Dr. Rapp ezek után került kapcsolatba Németh Gézával, aki akkor már a Reménység Szigetén tevékenykedett.

Reménység Szigete – Budapest

A Reménység Szigete a X. kerületben, az Örs vezér tértől nem messze található. A terület orosz katonai laktanya volt, melynek épületei üresen álltak. Németh Géza politikai összeköttetései² révén megkapta ezt a létesítményt ingyenes használatra. A romániai rendszerváltás után felkarolta az erdélyi és határon túli menekülteket és betegszállást hozott létre. Így a „szigeten” működő „Erdélyi Gyülekezet”³ lelkésze is lett. Magát „a földalatti egyház püspöke” címmel illette.⁴ A területen Székely Népfőiskola néven szervezett oktatási központot – szintén határon túli magyarok számára.

Dr. Rapp megállapodott Németh Gézával, aki helyet biztosított a teológiai intézet számára. Így 1992 őszén elindulhatott az első évfolyam 10 diákkal és 6 tanárral. Az új intézmény neve: Károlyi Gáspár Teológiai és Missziói Intézet (KGTMI). Egyházunk megalakulása – mint látni fogjuk – a KGTMI további történetével és utóéletével fonódik össze.

Az első két évben amerikai támogatással, többnyire magyar nyelvű tanárok vezetésével működött az intézmény. Így történhetett, hogy ökumenikus jellegű tevékenységek is folytak az amerikai vezetés tudta nélkül. Németh Géza ugyanis az egész Reménység Szigetét egy egységként látta, és úgy tekintett a teológiára is, mint amit ugyan külföldről támogatnak, de lényegében az ő vezetése alatt áll. Mivel Németh Géza vezette a Reménység Szigetét, ő lett a teológia igazgatója. Nyelvi és egyéb különbségek okán viszont egyre több félreértés adódott a két fél között. Dr. Rapp úgy gondolta, hogy ez az amerikaiak által fenntartott és vezetett teológia, Németh Géza pedig csak megbízott igazgató. Németh Géza viszont ennek ellenkezőjét hitte.

Az első évben a diákok sem a teológiát, sem az angol nyelvet nem értették. Amúgy is azt gondolták, hogy ez egy szervezett, rendezett intézmény. Nem volt okuk megkérdőjelezni a tanmenetet, vagy a szervezeti felépítést. Időközben viszont többen hitre jutottak, hiszen kezdetben csupán néhány diák volt megtérve. Így elkezdtek a betegszálláson igei alkalmakat, áhítatokat tartani. Mások rendszeres imaközösségre jöttek össze. Lassan észrevették a teológiai különbségeket és a vezetők közötti feszültségeket is. A második tanév végére mindenki számára világossá vált, hogy a teológiai törésvonalak miatt lehetetlen a további együttműködés. Így 1994 júniusában a diákok teljes bizonytalanságban kezdték el a vakációt. Kérdéses volt, hogy tudják-e folytatni tanulmányaikat. A nyár folyamán a diákok két levelet kaptak kézhez. Egyet Németh Gézától, egy másikat pedig Bojtor Istvántól, aki szintén református lelkész volt és a teológián homiletikát⁵ tanított. Amíg a teológia Budapesten volt, hetente felutazott tanítani. De a szétválás után Dr. Rapp mellett döntött. Ketten készítettek egy listát, hogy a továbbiakban kit látnának szívesen a teológián. Erről a diákok kaptak egy értesítőt. Németh Géza levelében viszont igyekezett lebeszélni a diákokat arról, hogy a Dr. Rapp által támogatott teológiáján tanuljanak tovább.

Kis kitérővel Miskolcra

Mivel Budapestről menni kellett, Bojtor István felajánlotta, hogy amíg sikerül Miskolcon bérleményt találni, a hallgatók költözzenek Fonyba, ahol ő lelkészként szolgált. Ebben a kis észak-magyarországi faluban nyaranta táborokat szerveztek, így a körülmények, ha nem is ideálisak, de arra alkalmasak voltak, hogy a diákok elszállásolhatóak legyenek, és amolyan tábori körülmények között megkezdjék a tanulást. Fonyban 1994 őszén két hónapot töltött az intézet, miközben folyt a miskolci bérelt ingatlan felújítása. Bojtor István sokat segített ebben az átmeneti időszakban, így ő lett a KGTMI következő igazgatója. A Miskolcra való költözés új fejezetet nyitott a teológia életében. Lelkileg és teológiailag is pozitív változások köszöntöttek a diákokra. Fontossá vált a személyes kegyesség gyakorlása, a bibliaolvasás, a fegyelem. Ekkor vált kálvinistává a diákság. Az első évfolyamra is csak megtért, elhívással rendelkező fiatalemberek nyertek felvételt. Az oktatás is sokkal karakteresebb lett; tervezetten érkeztek külföldi vendégtanárok. Dr. Rapp mellett, Dr. Clinton Foraker, Dr. Robert Rodgers, Dr. John Werner, Dr. Jay E. Adams, Dr. Paul Wells, Dr. Jack Whytock – hogy csupán néhányukat említsük. Ebben az időszakban volt Elisabeth Elliot is az intézet vendégelőadója. Emellett a végzős diákok is bekapcsolódtak az oktatásba.

Akkreditációs erőfeszítések

Mindeközben gőzerővel folytak az akkreditációs próbálkozások. Bojtor István – az amerikai misszió megbízásából – sokat levelezett, tárgyalt; számos egyházi fórum és vezető előtt ismertette teológiánk tantervét, oktatási filozófiáját. El szerette volna érni, hogy a Tiszáninneni Református Egyházkerület fogadja be az intézetet. Felmerült az a lehetőség is, hogy a Sárospataki Református Teológiai Akadémiának legyen egy missziós fakultása. De az is szóba került, hogy a Magyar Református Missziói Szövetség korábban bezárt missziós intézetének legyünk a jogutódja. Csakhogy a Magyar Református Egyházak Tanácskozó Zsinatának 1997-ben született határozata ennek a folyamatnak hirtelen véget vetett. A döntés értelmében intézetünk, ’teológiailag nem volt elfogadható’, a diákok semmiféle szolgálatot nem végezhettek. Bár ez nem volt egy formális, egyházfegyelmi kizárás, de lényegét tekintve mégis erről szólt. A diákok ugyan maradhattak volna gyülekezeti tagok, de nem képviselhettek volna semmit abból, ami igei meggyőződésük és a református hitvallások szerint való volt. Minden szolgálatból ki kellett zárni őket. Továbbá a helyi lelkészek felolvasták a zsinat döntését a gyülekezetekben, helyenként név szerint említve, hogy ki az érintett. A zsinati döntés megszületése után a tanárokat is felszólították, hogy hagyják el az Intézetet, ellenkező esetben lelkészi státuszukat, megélhetésüket kockáztatják. Ekkor egy kivétellel minden magyar lelkész-tanár elhagyta az Intézetet. Mindez váratlanul érte a diákokat, hiszen addig éveken át prédikáltak az egyházban, sőt szolgálatukat mindenütt örömmel vették. Ezzel a döntéssel viszont hirtelen számkivetettek lettek.

Mi állt a zsinati döntés hátterében?

Az évek során az amerikai misszió és Dr. Rapp számára fokozatosan világossá vált, hogy milyen teológiai és lelki állapotban van a reformátusság. Mivel kezdetben többnyire hívő emberekkel kerültek kapcsolatba, nem látták át az egyház igazi állapotát. De a köd lassan felszállt, és kiderült, hogy mi a valóság. Rádöbbentek, hogy az egyház névleges tagságú, hogy nőket iktat be lelkésznek, hogy az ökumenikus mozgalomban feláldozza az Ige igazságait. Az angol nyelvet megtanuló diákoktól értesültek a liberális tanokról, amelyeket a teológiákon és gyülekezeti szószékeken egyaránt hirdetnek – különösebb következmények nélkül.

Ez egy kijózanító felismerés volt, ezért hat pontban foglalták össze azt a teológiai álláspontot, amit a KGTMI nem adhat fel. Ha ezek a tanítások elfogadhatók a Református Egyház számára, akkor együtt kell munkálkodni az egyházzal, annak megreformálása érdekében. Melyek voltak ezek a pontok? 1. A Biblia tévedhetetlensége és tekintélye. 2. A református hitvallások időszerűsége és normatív volta. 3. Az igaz egyház ismertetőjeleinek fontossága. 4. A női lelkészség elutasítása. 5. A presbiteriánus egyházkormányzathoz való visszatérés a püspöki rendszer helyett. 6. A parttalan ökumenizmus hamissága és annak felszámolása. Lényegében semmi újat nem képviseltek, ahhoz képest, amit a Református Egyháznak is hinnie kellett volna, ha hitvallásait és a lelkészi eskütételt komolyan veszi.

Valójában ez a hat pont vezetett a Tanácskozó Zsinat döntéséhez. Hiszen ezeknek elfogadása az egyház teljes megreformálását jelentette volna. A Református Egyház viszont (nem először és nem is utoljára) nem állt készen erre. Elutasította a reformáció újabb történelmi lehetőségét. Azóta már többen is próbálkoztak ezzel, de ők sem jártak sikerrel. Nemcsak Kárpátalján, hanem Magyarországon is több református lelkész lépett ki az egyházból, mivel semmilyen érdemi és tartós reformot nem tudtak elérni.

A gyülekezetplántálás és a felekezetszervezés időszaka

A KGTMI diákjai – akik már végeztek tanulmányaikkal, és akik még nem – ismét válaszút elé érkeztek. Maradnak a Református Egyházban és kompromisszumot kötnek hitbeli meggyőződéseik kárára, vagy folytatják az elkezdett szolgálatot? Ha folytatják, hol és hogyan? Az amerikai misszió sem látott más lehetőséget: vagy megszűnik a munka, vagy gyülekezetplántálásba kezd; ami egy új felekezet létrehozását eredményezheti. Ez a lehetőség sem a misszió, sem a diákok eredeti tervei között nem szerepelt. De mindannyian vállalták, hogy a már elkezdett munkát folytatják és Isten kegyelmére hagyatkozva megkísérlik egy új felekezet megszervezését. Ennek első lépéseként – 1998. április 23-án –, a már végzett diákok közül lelkész-misszionáriusokat iktattak be és küldtek ki a missziós mezőkre.

A kihívás és a teher óriási volt. A missziónak anyagi támogatást és – a kezdeti években – felügyeletet kellett gyakorolnia az induló munka fölött. Korábban ilyet ők sem csináltak. A misszionáriusoknak pedig – erőteljes ellenszélben – nulláról kellett gyülekezetplántálási munkát végezniük, ilyet eddig még ők sem csináltak. Közben folyamatosan gúnyolódásnak voltak kitéve, cikkek, elhatárolódó nyilatkozatok láttak napvilágot. Különösen elszomorító volt, hogy azok is igyekeztek ócsárolni a munkát, azaz az Isten igazságaiért való kiállást, akik magukat evangéliumi, netán kálvinista meggyőződésűeknek tartották.

A teológusképzés, a gyülekezetplántálás mellett, elindult a konferenciák, táborok szervezése, valamint a keresztyén irodalom terjesztése is. Ennek érdekében 2002-ben létrejött a Presbiteriánus Kiadó, amely hiánypótló református irodalmat jelentett meg. Továbbá megjelent felekezetünk újsága a Keskeny Út, amely sokaknak nyújt lelki táplálékot határainkon innen és túl.

A jelen és a jövő

Lassan húsz évesek vagyunk és két tucat gyülekezettel rendelkezünk a Kárpát-medencében. Majdnem felnőttünk, de még nincs minden a helyén. A felekezetszervezés még nem zárult le, hiszen három országban kellett összehangolni a folyamatokat. De ami a történelmi népegyház számára évszázadokon át egy álom volt csupán, kéznyújtásnyira van: hitvalló gyülekezeti tagság, élő közösség, tiszta tanítás, anyagi önfenntartás és biblikus egyházkormányzat. A reformáció ötszázadik évében adjunk hálát azért, hogy egy ilyen munkára és egyházba hívott el minket Isten. Adjunk hálát, hogy ez a reformáció a mi szemeink előtt, bennünk, közöttünk és velünk zajlik. Ki gondolt volna erre pár éve? Továbbá imádkozzunk, hogy ami még hátra van, azt tudjuk befejezni (Tit 1,5), illetve, amivel Isten már megajándékozott, azt tudjuk megőrizni. Az Úr könyörüljön rajtunk ebben! Soli Deo Gloria!

„Hadd tudják meg, hogy a te kezed munkája ez, hogy te cselekedted ezt, Uram!” (Zsolt 109,27)

Szőke Imre és Tamás Sándor