Gyáva elkülönülők, avagy a tévedések vígjátéka (Dr. Juhász Tamás kolozsvári teológiai professzor cikke - Üzenet, 1998. május 1.)

A MISKOLCI ÚGYNEVEZETT MISSZIONÁRIUSOK MŰKÖDÉSE

Dr. Juhász Tamás (kolozsvári theol. prof.)

Előzmények

Az 1989-es kelet-európai változások után sokféle „misszionárius” jött közénk. A különböző szekták és vallásos mozgalmak képviselői Erdélyt is terra incognitának tekintették. Olyan földnek, amelynek lakosait a „pogányságból” meg kell „téríteni .

Ilyen „hittérítő” buzgalom eredményezte a miskolci Teológiai és Missziói Iskola létrejöttét is. Ez az intézmény fiatalokat toboroz és képez azzal a céllal, hogy végzettjei a magyarországi és az utódállamokbeli református egyházakban „missziós munkások” legyenek. Alapítványként működik, és bár magát „református és kálvinista” jelzővel illeti, sem a magyarországi református egyház, sem a szomszédos országok református egyházai nem ismerték el magukénak ezt az iskolát.

A református teológiai tanárok munkaközössége, a Coetus Theologorum 1992-ben levélben hívta fel a magyarországi református egyház vezető testületeinek figyelmét arra, hogy a református egyházakkal jogviszonyban nem álló intézmény működése zavart kelt. Tájékozatlan fiatalok református egyházi iskolának vélték, és beléptek a „missziós iskola” kötelékébe, amelynek alapítói és tanítói református egyházunk szellemétől idegen, fundamentalista és elkülönülő nézeteket terjesztenek.

Sajnálatos az a tény, hogy egyik magyar református egyház vezető testülete sem figyelt fel a maga idejében a veszélyre. Még akkor sem, amikor az elmúlt évek folyamán több lelkipásztor, aki korábban ebben az iskolában tanított, és nagyon sok fiatal, aki oda beiratkozott, felismerte, hogy vakvágányon van, és kilépett. Mi több: a miskolci intézmény hallgatói „legációba” jártak, sokan éppen Erdélybe. Egyházunk egyes tisztviselői, hivatalosan vagy elhallgatással, támogatták is a „missziósok” útjait.

1997-ben aztán egyházunk minden vezető testülete állást foglalt az ügyben és kimondta: semmi közünk sincs a miskolci missziós intézethez és annak amerikai alapítójához.

Ám az intézet néhány erdélyi végzettje és hallgatója Parajdon, Szovátán, Brassóban, Széken, Marosvásárhelyen és máshol a rokonok, barátok és ismerősök körében végzett „térítése” olyan sikerrel járt, hogy ezeken a helyeken elkülönült csoportokat alapított, azzal a szándékkal, hogy a csoportok külön gyülekezetté alakuljanak. Szándékukat és nézeteiket sokszorosított levelek és szórólapok útján terjesztik. A következőkben egy brassói eredetű és egy Széken keltezett levélre hivatkozom.

A széki „hitvallás”

Az egyiket be is mutatjuk az Üzenet olvasóinak. Szerzője ismeretlen, mert nincs aláírva, csak keltezve. A szövegben található fogalmazási és helyesírási hibák így voltak az eredeti szórólapon, mi otthagytuk őket.

Hitvallás

1. Hisszük, hogy a Biblia szent, Istentől ihletett kijelentés, az eredeti szövege minden szavában tévedhetetlen és az egyetlen tekintély a keresztyén hitre és életvitelre nézve. Elutasítjuk mindazokat a tanításokat, melyek szerint a Biblia nem Isten Igéje, vagy csak bizonyságtétel Isten Igéjéről és tévedéseket tartalmazó emberi termék.

2. Hisszük, hogy a Jézus Krisztus evangéliumát református és kálvinista módon kell értelmezni, a II. Helvét Hitvallás, a Heidelbergi Káté és a Westminster Hitvallás szerint.

a. Hisszük, hogy Ádám bukása által az egész emberi nemzetség úgy megromlott, hogy természettől fogva mindenki kárhozatra méltó és elveszett...

b. Isten örök tanácsvégzése szerint mindent elrendelt az Ő dicsőségére. Minden emberi tekintet nélkül, Isten öröktől fogva némelyeket kiválasztott az örök életre, másokat az örök halálra.

c. Jézus Krisztus az örök életre választottakért egy tökéletes áldozatot mutatott be, amely által eltörölte népe bűneit.

d. Az örök életre választottakat az Úr Szentlelke és Igéje által, az általa elrendelt időpontban, megvilágosítja elméjüket, megújítja akaratukat és ellenállhatatlan módon magához vonja őket.

e. Azokat, akiket az Atya Fia által elfogadott, Szentlelke által elhívott, a kegyelem állapotából véglegesen soha ki nem eshetnek, hanem mindvégig állhatatosak maradnak, és bizonyosan üdvözülnek.

Elutasítjuk mindazokat a tévtanításokat, amelyek tagadják Krisztus istenségét és a Biblia csodáit. Ugyanakkor nem fogadjuk el a római katolikus, a görög keleti tanításokat és minden más szektát, amely nem vallja, hogy az üdvösség egyedül kegyelemből van (sola gratia), egyedül hit által (sola fide), egyedül Krisztusban (solus Christus). Továbbá elutasítjuk a karizmatikus mozgalmat is.

3. Hisszük, hogy az egyházkormányzás tekintetében is Isten Igéjét kell követni, ezért elutasítjuk a nők igehirdető szolgálatba való beiktatását és a sákramentumok általuk való kiszolgáltatását.

4. Hisszük, hogy az igehirdető lelkészek mindnyájan püspökök, és az igehirdetőtől megkülönböztetett püspöki tisztség elfogadhatatlan.

5. Hisszük, hogy a helyi gyülekezetek élőhitű gyülekezetek kell legyenek, ezért szükségszerű (az engedetlenek) fegyelmezése... Hitetlenek nem bocsáthatók az Úr asztalához és gyerekeik sem keresztelhetők meg.

6. Hiszünk a hívők lelki egységében, azonban elutasítjuk az Egyházak Világtanácsának hamis egységét. Az általuk hirdetett ökumené nem Isten Igéjén alapszik.

Hisszük, hogy e hitvallásban megfogalmazottakat Isten Igéje tanítja nekünk, ezért Isten színe előtt szövetséget kötünk egymással... Mindaz, aki e hitvallástól eltérően cselekszik, vagy tanít, önmagát zárja ki közülünk. Ígérjük, hogy egymás lelki üdvösségére ügyelünk, egymást intjük, feddjük, bátorítjuk és egymásért imádkozunk.

Tesszük mindezt Isten dicsőségére és az evangélium tiszta hirdetéséért a népek között.

Az Úr segítsen meg minket mindezek megtartásában.

1997. június 27. Szék

Vegyük sorra e „hitvallás” hibáit, és lássuk, mit tanít református egyházunk a Szentírás alapján.

1. „A Biblia ... eredeti szövege minden szavában tévedhetetlen...” Olcsó dolog olyant állítani, amire nincs bizonyíték. A Biblia eredeti szövege nincs a kezünkben, csak az eredeti héber és a görög szöveg másolatai. Ám nem csak a másolók követtek el hibákat: maguk a szentírók is gyarló emberek voltak, akik tévedhettek. A Biblia nem „csak emberi termék”, van egy isteni oldala is. Mondanivalójának csodálatos egysége hirdeti: Isten Szent Lelke ihlette az írókat. A Biblia nem szó szerint, hanem értelme szerint Istentől ihletett könyv.

2. Nem hisszük, hogy az evangéliumot „református és kálvinista módon kell (!) értelmezni”, mint ahogy lutheránus, anglikán vagy római katolikus „módon” sem. A Szentírást magából a Szentírásból kell értelmezni. Ha egyik vagy másik hitvallás „szerint” kellene értelmezni, akkor ez azt jelentené, hogy a hitvallás előbbvaló a Szentírásnál, s ez nem igaz. A Második Helvét Hitvallásról így írtak maguk a szerzők: „Ha valaki Isten Igéjéből jobbra tanítana, annak szíves örömest engedelmeskedünk az Úrban.”

Semmi kifogásunk az angol és amerikai presbiteriánus egyházak által nagy becsben tartott Westminsteri Hitvallás ellen. De miért kell éppen ezt az egyet kiemelni a református egyházak számtalan hitvallási irata közül? Tanulni mindegyikből lehetne. Ám az a körülmény, hogy a magyar református egyház a Heidelbergi Kátéra és a Második Helvét Hitvallásra mint Szentíráson alapuló hitének kifejezésére hivatkozik, abból a történelmi tényből fakad, hogy egy évvel a Westminsteri Hitvallás megjelenése előtt országos zsinatunk (1646) ezt a kettőt jelölte meg az igehirdetés és a tanítás hiteles mércéjéül.

Az ábécé betűivel jelölt öt alpontot a „széki hitvallók” jórészt a Dordrechti Kánonokra épülő Westminsteri Hitvallásból vették át. (Tehát nem Isten Igéje tanította nekik, ahogy a végén állítják!) Ha pontosan idézték volna, nem is lenne kifogásunk ellene, de elferdítették az idézeteket:

b) Isten senkit sem „választott ki” az örök halálra, csak az örök életre. Logikánk is azt mondja, hogy ha egy számhalmazból kiválasztunk valamennyit, akkor a többi számot már nem „választjuk”, hanem „meghagyjuk”. Valahogy így lehet (lehet, de nem kell!) Isten kegyelmi kiválasztását is gondolatban követnünk: kiválasztotta az üdvözülőket, és nem választotta ki, hanem (a kárhozatban) „hagyta” a többit (Westminsteri Hitvallás III, 3.).

c) Jézus Krisztus áldozata egyetemes, nem csak a „választottakért” történt (Jn 3:16; Heidelbergi Káté 20; Dordrechti Kánonok II, 5-6).

e) A „megbánhatatlan kegyelemről” szóló pont megtévesztő, mert csak félig idézi a hitvallást. Mind a Dordrechti Kánonok, mind a Westminsteri Hitvallás tanítja ezt, de előbb kimondja, hogy akiket Isten Jézus Krisztusban elhívott, megszentelt és megigazított, azok továbbra is bűnös emberként élnek a földön. Ezért azoknak az „állhatatos szenteknek” a névsora, akik Isten megbánhatatlan kegyelméből ki nem esnek, nem állítható össze.

Krisztus istensége és a Biblia csodái nem egyforma léptékű tárgyai hitünknek. Mi nem csodákban hiszünk ugyanis, hanem Istenben, aki csodákat tesz. A csodahitet maga Jézus is kevesli (Mt 12,39; Jn 4,48).

Túlzó és tudatlan egyszerűsítés azt állítani, hogy a római katolikus és a görögkeleti egyház „nem vallja” a kegyelemből hit által való megigazulást. Őket „minden más szekta” közé sorolni pedig egyenesen otrombaság!

3. A nőket a lelkipásztorságból elvi alapon kizárni nem lehet. 1Kor 11,5-ben ugyanaz a Pál apostol beszél az igét hirdető („prófétáló”) nőről, aki 1Kor 14,34-35-ben és 1Tim 2,12-ben az asszony társadalmi helyzetéből adódó gyülekezeti hátratételét említi. Ha valakinek nem elég tudni azt, hogy közel kétezer év választ el minket ettől a társadalmi helyzettől, amelyet éppen az evangélium segítségével tudott az egyház meghaladni, akkor legalább annyi alázat legyen benne Isten igéje iránt, hogy a nőknek az egész Biblián végighúzódó kedvező megítélését észrevegye! Istennek tetszett üdvtörténeti jelentőségű pillanatokban nőket tanúként alkalmazni, csak nekünk nem tetszik őket sokkal kisebb jelentőségű szolgálatra alkalmazni?

4. Ez az állítás úgynevezett csúsztatás. A miskolci intézet neveltjeinek is illik annyit tudni, hogy a magyar református egyházban a püspöki tisztség történelmi maradvány és elvileg nem több, mint más reformátusoknál az elnöki vagy moderátori tisztség. Kánonjaink pedig kimondják, hogy a püspöknek megválasztott lelkipásztornak kell lennie és maradnia.

5. Ez a két mondat közhely: igazát mindenki elismeri a református egyházban. A második mondatot pedig értsük szó szerint: „Hitetlenek nem bocsáthatók az Úr asztalához.” Azaz csak az nem vehet úrvacsorát és csak annak nem kereszteljük meg a gyermekét, aki kiáll a gyülekezet elé ilyen szavakkal: „Én hitetlen vagyok és ezért nem kérek bocsánatot!” Kötelességünk az ilyeneket eltiltani, de mást senkit, mert ember nem ítélheti meg más ember hitét vagy hitetlenségét.

6. A magyar református egyház mindegyik része rendes tagja az Egyházak Világtanácsának. Ezt mint intézményt szabad, sőt kötelességünk bírálni. De történelmietlen és közönséges dolog elvitatni tőle az Isten igéjén alapuló ökumenikus eszme – a krisztusi egység – igazságát.

Vajon részekre osztatott-e Krisztus?

„Mindaz, aki e hitvallástól eltérően cselekszik vagy tanít, önmagát zárja ki közülünk.” Én viszont remélem, hogy a néhány „miskolci missziós” kivételével, aki Brassóban, Marosvásárhelyen, Parajdon vagy Szovátán „Szék-el”, azaz e „hitvallás” módján vall hitet, az erdélyi egyházunknak mind a nyolcszázezer tagja a fentebb kifogásolt pontokból eltérően cselekszik és tanít. Kizárni pedig sehonnan sem zárja ki magát, mert már benne van Jézus Krisztus egyetemes, szent anyaszentegyházának azon megjelenési formájában, amelynek neve: magyar református egyház.

Az zárja ki magát, aki így „cselekszik és tanít”, hasonlóan ahhoz az apostolhoz, aki Jeruzsálemben gyáván „félrevonult, elkülönítette magát és... képmutatóskodott” (Gal 2,11-13). A már említett brassói körlevélben a szerzők egyenesen kérkednek azzal, hogy külön istentiszteletet tartanak. Idézet levelükből: „...a Magyar Református Egyház cselekedetei ellentmondanak saját hitvallásainak... A református gyülekezetek gyakran közösen tisztelik Istent unitáriusokkal és római katolikusokkal, sok gyülekezetben nők prédikálnak... A hitehagyás ezen jelei ellen senki nem szól ... [Ezért] jelenlétünkkel nem igazolhatjuk az Isten Ígéjével ellentétes cselekedeteket. Szomorúsággal tölt el a tőletek való elszakadás, de számunkra elsődleges Krisztus és igazságának követése... Ezért nem szégyelljük azt, hogy tőletek külön tiszteljük Istent...”

A kihívó kérdéseknek, a gőgnek olyan hangja ez (minek nézik magukat, akik azt hiszik, hogy jelenlétük vagy távollétük éppen annyira feltűnő?!), amely teljesen kimeríti a képmutatóskodás fogalmát.

Moliére francia drámaíró írta a „Tévedések vígjátékát”. Az itt észlelt tévedéseken viszont nem tudunk nevetni. Nem, mert itt nem csupán embertípusokról vagy emberi gyarlóságokról van szó, amelyeket kifigurázhatunk, hanem közöttünk élő emberekről. Egyházunk, gyülekezeteink tagjairól, akik valamilyen csábítás és ámítás áldozataiul estek. Szülőkről és testvérekről, barátokról és volt iskolatársakról, akik csodálkozva vagy fájdalmasan, gyakran maguk is megtévelyedve részesei ennek az elkülönülésnek. Szomorú játék ez!

Még szomorúbb, egyenesen tragikus az a körülmény, hogy egyházunk, gyülekezeteink testéről: Krisztusban megszentelt közösségről van szó. Arról a közösségről, amely ezeréves történelme hányattatásai között, változó és veszendő, de mindig megtartó, mert Isten igéje szerint reformált hagyományaival együtt vállalta és ma is vállalja Istentől kapott helyét, küldetését, „Krisztus erdélyi mandátumát”: hogy a reábízott evangéliummal áthassa, keresztyénné tegye azt a népet és nemzetet, amelynek része. A nép is, a nemzet is, egész lakókörzetünk ellene szegül ennek a mi missziónknak, s mégsem különülhetünk el tőle, nem mondhatunk le róla, mert Krisztus sem mondott le róla. A Krisztus erdélyi magyar testének ellene szegülők sok-sok külső támadása meghiúsult már. Ám a belülről támadó ellenszegülőkkel szemben szinte tehetetlenek vagyunk. A miskolci „missziósok” kiképzői, pénzelői bizonyára jól tudják, mit tesznek. De vajon tudják-e maguk az elkülönülők, hogy ők egy „ötödik hadoszlop” janicsárjai lettek, amely ékként hatolt anyaszentegyházunk testébe?

Az erre a cikkre adott válasz itt olvasható: https://www.reformatus.net/a-gyava-elkulonulok-valasza

Közép- és Kelet-Európai Református Presbiteriánus Egyház