Közép- és Kelet-Európai Református Presbiteriánus Egyház

„A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre, hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített.” (2Tim 3,16-17)

Sola Scriptura – egyedül a Szentírás. Egyedül a Szentírás az, amire építhetjük és építenünk kell az életünket annak minden területén. A magánszférában, de a közösségi életben is. Hitvalló elődök ezt így fogalmazták meg a hitvallásban: „A Szentírásban Krisztus egyetemes egyháza a legteljesebb mértékben kifejtve találja mindazt, ami egyrészt az üdvözítő hitre, másrészt ami az Istennek tetsző élet helyes alakítására vonatkozik… Valljuk hát, hogy ezekből az Írásokból kell meríteni az igaz bölcsességet és kegyességet, a gyülekezeteknek is a reformációját és kormányzását, az istenes élettel járó kötelességeink tanítását, a tantételek igazolását és elvetését, vagy mindenféle tévelygés cáfolatát, valamint mindenféle intelmet.” (Helvét Hitvallás 1. fejezet). Miért is? Azért, mert úgy mondja fenti igénk, hogy „a teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre, hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített.” Azért, mert a Biblia nem emberi bölcsességet sugároz, hanem isteni bölcsességet. Benne Isten ad alapot és útmutatást az életünkre nézve, általa Isten formál bennünket szerinte való emberekké.

Igénk három dologgal kapcsolatosan tanít a Szentírásra nézve: (1) az eredetről, (2) a rendeltetésről, és (3) a célról. Honnan ered a Szentírás, mi a rendeltetése, s mi célból történik mindez? 

I. A Szentírás eredete. Honnan van a Biblia? A hitetlen ember el szokta intézni ezt a kérdést egy cinikus megjegyzéssel: „azt is emberek írták”. Ezzel besorolja az emberi értelem alkotta művek közé.

Tudjuk, hogy a Szentírás nem az égből pottyant, mintegy 40 szerző 1500 éves időtartamon belül írta le azt a 66 bibliai könyvet, amit ma a kezünkben tarthatunk. Ezek az emberek más-más kornak voltak a gyermekei. Három nyelven történt az írás. Az Ószövetséget – bár vannak benne arám részek is – többnyire héberül írták, az Újszövetséget pedig görögül. A szerzők társadalmi helyzetükre és műveltségükre nézve is különbözőek voltak. Ámósz úgy beszél magáról, mint aki a földből él, földműveléssel és jószágtartással foglalkozik. Mózes egy sokrétűen képzett ember, Ezsdrás pap, Péter halász volt, Pál rabbi iskolát végzett. Mégis megfigyelhető, hogy a különbözőségek ellenére a Szentírás egy szép egészet alkot. Aki figyelmesen elolvassa a Bibliát, legelőször arra döbbenhet rá, hogy mennyire egységes. Akármikor is éltek a szerzők, akármilyen műveltségük volt, akármilyen háttérből érkeztek, ugyanarról írják ugyanazt, csak a stílusuk más, a formában van különbség.

Mi ennek a magyarázata? Az, amit Igénk így mond: „A teljes Írás Istentől ihletett”. Istentől lehelt, tőle származik. Mindannak a hátterében, amit a Bibliában olvasunk, Isten van. Ő a szerző. Ő az, aki arra indított embereket, hogy leírják mindazt, amit mi a kezünkben tartunk. Ezért a Biblia Isten Igéje, Isten beszéde.

Ennél a gondolatnál hadd említsek meg egy tévtanítást, ami észrevétlenül fertőz, s úgy hangzik, hogy „a Bibliában benne van Isten Igéje”. Aki nem figyel, észre sem veszi a csúsztatást, miszerint: benne van, de nem teljes egészében az. S majd vagy az olvasó, vagy az arra kijelölt bizottságok eldöntik, hogy mi számít Isten beszédének, és mi csak emberi.

Valljuk, hogy ami a Bibliában olvasható, az mind, válogatás nélkül Isten Igéje. Nem alsóbbrendű az a tanítás, amit az apostoloknál olvasunk, mint az, amit Jézustól hallunk az evangéliumokban, mert mindkettő forrása Isten.

„A teljes Írás Istentől ihletett”. Hogyan történt ez? Vannak, akik úgy képzelik, hogy mechanikusan, mint mikor valaki diktál egy másik embernek. Aki ír, az saját stílusától, műveltségétől függetlenül azt írja le, amit neki diktálnak. Ezt mechanikus inspirációnak nevezzük.

A református teológia az organikus inspirációt vallja, amely nem zárja ki az emberi faktort sem. Vagyis Isten az Ő akaratát, Igéjét, üzenetét úgy mondta el egy-egy bibliai írón keresztül, hogy a leírt szöveg magán viseli annak a személynek a stílusát, személyiségjegyeit. Valljuk ugyanakkor, hogy a megfelelő szavakat Isten adta gondolataikba. Ő irányította úgy gondolataikat, hogy azt írják, vagy még az írásba foglalás előtt mondják, amit Isten üzenni akar. Nem véletlenül használták a próféták ezt a kifejezést, vezették be így az üzenetet: „Így szól az Úr”. Ott valóban az Úr szólt. Nem saját gondolataikat mondták. Amikor Mózes tiltakozik, hogy nem tud beszélni, ezért Isten küldjön valaki mást, az Úr azt mondja neki: „Én leszek a te száddal, és megtanítlak arra, hogy mit beszélj”. (2Móz 4,13) Jeremiás fiatalságára hivatkozva próbált kibújni a küldetés alól. Neki azt mondja az Úr: „Én most a szádba adom Igéimet” (Jer 1,9). Pál is azt írja: „Ezeket hirdetjük is, de nem emberi bölcsességből tanult szavakkal, hanem a Lélektől jött tanítással, a lelki dolgokat a lelki embereknek magyarázva.” (1Kor 2,13)

„A teljes Írás Istentől ihletett”. Mit értett Pál a teljes Írás alatt? A Biblia abban a formában, ahogyan ma a kezünkben tartjuk, még nem volt kész. Az újszövetségi iratok, mint ez a levél is, amelyből igénk való, ebben az időben íródott. Érthetjük úgy a „teljes Írást”, mint mindazt, ami rendelkezésükre állt Isten kinyilatkoztatásaként. Az Ószövetség és az Újszövetség már meglévő iratait. Az apostol ugyanazzal a tekintéllyel idéz az Ószövetségből, mint a Lukács evangéliumából, amikor ezt írja: „Mert azt mondja az Írás: »Nyomtató ökörnek ne kösd be a száját«, és »Méltó a munkás a maga bérére«”. (1Tim 5,18) (Lásd: 5Móz 25,4; Lk 10,7). Amikor ma ezt olvassuk, hogy „a teljes Írás Istentől ihletett”, az a kezünkben lévő teljes Szentírást jelenti a maga 66 könyvével.

Miből lehetek bizonyos, hogy a Szentírás Istentől való könyv? Abból, hogy minden, amit Isten megmondott, úgy volt. A már beteljesedett próféciák ezt igazolják. Utána nézhet bárki. Jézus egy ilyen egyszerű utat ajánl: Cselekedd, és megtapasztalod igaz voltát. „Ha valaki kész cselekedni az ő akaratát, felismeri erről a tanításról, hogy vajon Istentől való-e, vagy én magamtól szólok.” (Jn 7,17)

II. A Szentírás rendeltetése, haszna. „Hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre”.

1. „Hasznos a tanításra”. Mindenki tanul valahonnan. A kérdés csak az, hogy honnan és mit. Tanít a világ. Tanít a média. Tanít az erőszakra, az erkölcstelenségre, a tiszteletlenségre. Megtanít egy rossz értékrendet.

Nagy kegyelem, hogy Isten adta az Igéjét, hogy abból tanuljunk helyesen élni az Ő dicsőségére és egymás javára. Tisztelni és megbecsülni az életet, és vigyázni arra. Megtanít helyesen látni a múltat, értékelni és jól kihasználni a jelent, és reménységgel nézni a jövő felé.

Innen tanulhatjuk meg, hogy ki Isten, ki az ember, miért élünk, honnan vagyunk, hová tartunk. Az élet nagy kérdéseire és a helyes életvitelre innen kapjuk a tanítást. Azt mondja az Úr: „Bölccsé teszlek, és megtanítalak, melyik úton kell járnod. Tanácsot adok, rajtad lesz a szemem.” (Zsolt 32,8)

Hasznos a tanításra úgy is, hogy ebből tanítjuk egymást és a ránk bízott életeket. Megtanítjuk őket bibliai alapelvek mentén gondolkodni és élni.

2. „Hasznos a feddésre”. Amikor nem használ a tanítás, szükségünk van a feddésre. Ilyenkor Isten Igéje megfedd. Ez jöhet úgy, hogy olvasom vagy hallgatom az Igét, s abban a dologban, amelyben vétkeztem, engedetlen voltam, kapom a feddést. Jöhet azonban úgy is, hogy egy testvéren keresztül hoz elém Isten valamit az Ige alapján: Nézd, az Ige így tanít, te meg másként viselkedsz. Hogy fogadom?  Pál egy alkalommal megfeddte Pétert, mert képmutató módon viselkedett, s nem merte felvállalni meggyőződését egy bizonyos szituációban. Azzal, amit tett, rossz példát mutatott másoknak. Pál ezt nem nézhette el, ezért szeretettel, de keményen megfeddte. Hogy fogadta ezt Péter? Nem volt egy szava sem. Ez arra enged következtetni, hogy meghajolt az igei feddés előtt. (Gal 2,11-14) Nem mondja, hogy Pálnak semmi köze hozzá, ne szóljon bele. Isten felelőssé tett egymásért és az Ő ügyéért.

Dávid ezt mondja a 141. Zsoltár 5. versében: „Ha igaz ver engem, szeretetből van az. Olaj a fejemnek még a feddése is.”

3. „Hasznos a megjobbításra”. Helyreigazít bennünket. Olvastam egy történetet ezzel kapcsolatban, s úgy gondolom, hogy éltünk már át mi is hasonlót. Az egyik hívő embert egyfolytában megalázták, gúnyolták a munkahelyén csak azért, mert keresztyénnek, hívőnek vallotta magát, és rágalmakkal, valótlan vádakkal bántották. Akik szerették őt, azt mondták: ne hagyd ezt vég nélkül. A keresztyén se legyen olyan, akinek fát lehet vágni a hátán. Üss vissza nekik! Nem kell bosszút állni, de valahogy vágj vissza. El is tervezte, hogyan.

De aznap reggel ezt olvasta a csendességében: „Magatokért bosszút ne álljatok, szeretteim, hanem adjatok helyet az ő haragjának, mert meg van írva: Enyém a bosszúállás, én megfizetek- így szól az Úr.” (Róm 12,19) Azt gondolta: Értem, akkor ma semmiképpen nem hajtjuk végre ezt az akciót. De ha ez valóban Isten szava, akkor kíváncsi vagyok, holnap mi lesz az ige. Másnap az következett a Hegyi beszédből, hogy szeressétek ellenségeiteket, jót mondjatok azokról, akik rólatok rosszat mondanak, imádkozzatok azokért, akik háborgatnak és kergetnek titeket. Ekkor így gondolkodott: Értem, tegnap csak azt mondta az én Uram, mit ne tegyek, ma már azt is megmondja, mit tegyek. Nem lesz bosszúállás. Szelíd és finom bosszúállás sem.

Egy év múlva az Úr készített ennek a hívő embernek egy beszélgetést legfőbb gúnyolójával, és úgy tudott neki Isten szeretetéről beszélni, hogy annak az embernek a szíve is kinyílt Isten előtt. Ha korábban megmutatja, hogy neki is van „ökle” és bosszút áll, nehezen jöhetett volna létre ez a beszélgetés és ez a bizonyságtétel. Isten az egészet egyben látta. Hogyan állíthatta le ezt az agyonsebzett embert? Az Igével. Ez a személy naponta olvasta azt, s a soron következő igerész által Isten helyreigazította, megjobbította a gondolatait. „Hasznos a megjobbításra.”

4. „És az igazságban való nevelésre”. Előbbre visz a megismert igazságban, Isten igazságában. János apostol harmadik levelét egy Gájusz nevű keresztyénnek írja az egyik gyülekezetben. Azt írja neki: „Nagyon örültem, amikor testvérek jöttek, és bizonyságot tettek a te igazságodról, minthogy te igazságban jársz. Nincs nagyobb örömöm annál, mint amikor hallom, hogy az én gyermekeim az igazságban járnak.” Arról a szeretetről ír, amely Gájusz szívéből áradt a testvérek felé. Távol volt tőle a hamisság, az önzés, a saját hasznának a keresése szemben azzal a Diotrefésszel, akiről a levél folytatásában ír az apostol.

III. A Szentírás célja: „Hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített”. A tökéletes itt nem hibanélküli embert jelent. Tudjuk, hogy míg e földön élünk, nem lehetünk ilyenek. Legjobb igyekezetünk ellenére is lesznek hibáink, követünk el bűnöket. A tökéletes kifejezés itt arra vonatkozik, hogy Isten gyermeke előrehaladást mutat az Isten szerinti,  jó cselekedetekkel teljes életben.

Mi nem csak üdvösségre lettünk megváltva, elsősorban persze erre, hanem jó cselekedetekre is. Úgy olvassuk az efézusi levélben: „Hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék. Mert az ő alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtett, amelyeket előre elkészített Isten, hogy azok szerint éljünk.” (Ef 2,8-10) Előbb az üdvösségről beszél az apostol, aztán a jó cselekedetekről. Mindkettőre Krisztusban kaptunk kegyelmet. És hogy mi a jó, azt megint csak az Igéből tudjuk. Az, ami Isten Igéje alapján, igaz hitből történik, Isten dicsőségére. Ő azt akarja, hogy gyermekei ezeket tegyék. „Az Istenben hívők igyekezzenek a jó cselekedetekben elöl járni” (Tit 3,8) Ehhez Igétől áthatott életre van szükség. Ennek lehetősége pedig adott a számunkra.

„A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre, hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített.” Éljünk az Írás szerint! Ámen.

Kopasz Gyula**

* Megjelent a Keskeny Út 2017. őszi számában

** Testvéregyházunk, az Evangéliumi Református Egyház lelkipásztora